Index Vakbarát Hírportál

Trócsányi László visszautasította a Fidesz felkérését

2024. március 28., csütörtök 12:36

Trócsányi László csütörtökön közleményben mondott köszönetet azért, hogy a Fidesz–KDNP pártszövetség alkotmánybírói posztra jelölte, de annak egyetemi kötelezettségvállalásai miatt jelenleg nem tud eleget tenni.

„Hosszas mérlegelés után arra az elhatározásra jutottam, hogy a megtisztelő felkérésnek – egyetemi kötelezettségvállalásaimra tekintettel – jelenleg nem tudok eleget tenni” – írta a Károli Gáspár Református Egyetem rektora az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ahogy azt korábban megírtuk, a kormánypártok február végén bejelentették, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökké választását követően Trócsányi Lászlót, a Magyar Jogász Egylet elnökét jelölik az Alkotmánybíróság megüresedő helyére.

Március 5-ei hatállyal Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság korábbi elnökét választották meg államfőnek.

Eközben Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője február végén a Facebook-oldalán bejelentette:

Sulyok Tamás köztársasági elnökké választását követően a kormánypártok Trócsányi Lászlót, a Magyar Jogász Egylet elnökét jelölik az Alkotmánybíróság megüresedő helyére.

Sulyok Tamás még távozása előtt, február 27-én javaslatot tett a teljes ülésnek, hogy Salamon Lászlót válassza meg a testület elnökhelyettesének. Salamont a teljes ülés titkos szavazással választotta meg. Ezzel az is eldőlt, hogy az új elnök megválasztásáig nem korelnök, hanem elnökhelyettes vezeti a testületet.

(Borítókép: Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora a Károli Gáspár Református Egyetem hivatalában 2024. március 1-jén. Fotó: Purger Tamás / MTI)

Rovatok