Index Vakbarát Hírportál

Megemelni sem bírta, akkora halat fogott a horgász Látóképen

2023. június 7., szerda 13:37

Egy 45 kilogrammos busa akadt horogra Látóképen, amit végül nem is engedtek vissza, mivel szabályosan fogták, és inváziósnak számít.

A Látóképi-tározó Facebook-oldalán megjelent beszámoló szerint a hosszú hétvégén Babotán József a tó egyik legmélyebb részét választotta horgászatának helyszínéül, itt próbálta kapásra bírni a pontyokat. 

A horgászkaland igazán nagy slusszpoénnal zárult, nem várt óriással hozta össze a szerencse. Közel félórás fárasztás és jó pár méter zsinór kellett ahhoz, hogy horgára akadjon a „monstrum”. A helyszíni mérlegelés után kiderült, hogy a hal súlya 45 kilogramm volt.

Érdekességként megjegyzik, hogy egyik horgásztársuk tavaly májusban ugyanezen a helyen egy közel 50 kilogrammos harcsát fárasztott ki sikeresen.

Mivel a halat szabályosan fogták, a horog a szájába akadt, így a szabályok értelmében nem is engedték vissza a vízbe, ugyanis a busa inváziósnak számít.

A Pecaverzum megtudta, a Látóképi-víztározón nagyon kevesen horgásznak busára, pedig lenne értelme. Ezt bizonyítja a mostani fogás, és az is, hogy tavasszal rendszerint szoktak felszínre kerülni 60-65 kilós busatetemek.

Rovatok