Index Vakbarát Hírportál

Újabb konfliktus Csepelen, ezúttal a birkózóakadémia is érintett

2023. május 28., vasárnap 06:08

Egy levelet osztott meg a Facebookon a Budapest XXI. kerületében működő Kozma István Magyar Birkozó Akadémia Alapítvány (KIMBA), amelyben Borbély Lénárd csepeli polgármesternek válaszolt az egyesület. A konfliktus apropóját egy tábla adta.

„Május 19-én furcsa, barátságtalan levelet hozott a postás. Ön, mint Csepel polgármestere arra szólítja fel a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítványt (KIMBA), hogy bontsuk el azt a két információs táblánkat, amelyet a Hollandi úti sportcsarnokunk utcai főbejárata mellett helyeztünk el öt évvel ezelőtt. A levélből nem derül ki, hogy mit vétettünk, ami miatt az információs tábláink Ön szerint nem maradhatnak... Az Ön egyetlen – hamis  érve, hogy azok önkormányzati hozzájárulás nélkül lettek felállítva” – írja nyílt levelében az akadémia Borbély Lénárdnak, Csepel exfideszes polgármesterének.

Mint ismert, Németh Szilárd államtitkár tölti be a Magyar Birkózó Szövetség elnöki tisztjét, és az utóbbi időben alaposan megromlott a viszony a korábbi fideszes kerületi vezető és a rezsibiztos között

A KIMBA szerint a táblaügy újabb egyértelmű üzenet Borbély Lénárd részéről, aki álláspontjuk szerint „gyűlöli a KIMBA-t”. Az akadémia szerint nincs rá épeszű magyarázat, miért akarja a táblát levetetni Csepel polgármestere. 

Természetesen nem fogjuk elbontani az információs tábláinkat. Nem kérjük Polgármester urat, hogy szeressen, támogasson bennünket, de legalább ne gyűlöljön ennyire, és legalább a törvényes kereteket tartsa be, ha már az adott szavát nem akarja és/vagy nem képes betartani! Szálljon le a magas lóról, hagyja békében működni a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát

– írják nyílt levelükben

Németh Szilárd feloszlatta a helyi Fideszt, majd újra életre hívta, Borbély nélkül

Németh Szilárd feloszlatta a csepeli Fideszt, amivel párhuzamosan Borbély Lénárd kikerült a kormánypártból.

A Fidesz országos választmányának elnöksége pedig elutasította Borbély Lénárd csepeli polgármester és Ábel Attila alpolgármester ismételt tagfelvételi kérelmét a helyi szervezet újraalakulásakor. Úgy tűnik, hogy a feszültség nem csitul

Rovatok