Index Vakbarát Hírportál

Rendőri felvezetéssel 40 kilométerről 20 perc alatt szállítottak kórházba egy vajúdó nőt

2023. március 28., kedd 12:27

A rendőrök sebességet mértek egy Pest vármegyei településen, amikor egy fehér autó lefékezett a közelükben. A sofőr feleségét és születendő gyermekét féltette, az asszonynál ugyanis − a kiírtnál korábban − megindult a szülés. Próbáltak haladni, de a hétvégi forgalom lelassította tempójukat, nagyon aggódtak, hogy nem érnek időben a kórházba. Nem láttak más megoldást, az út szélén szolgáló rendőrökhöz fordultak.

A szolgálatban lévő rendőrök engedélyt kaptak addigi feladatuk felfüggesztésére, és közrefogva a Fordot, szirénázva indultak a főváros felé. Egyikük elöl tisztította a terepet, őt követte a vajúdó kismamát szállító férj, a konvojt pedig egy másik rendőrautó zárta − 40 kilométert kellett megtenniük. 

Az általában legalább 50 percig tartó utat 20 perc alatt teljesítették, útközben pedig értesítették az intézmény személyzetét. A kórházban az anyukát és kisfiát is gondjaikba vették az orvosok és az ápolók − közölte honlapján a rendőrség. 

Rovatok