Index Vakbarát Hírportál

Nem akárkit hívott ki maga ellen Orbán Viktor

2023. március 25., szombat 12:19

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton munkalátogatást tesz Belgrádban, ahol Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnökkel tárgyal.

Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke szerint a megbeszélés témái között szerepel Szerbia és a Nyugat-Balkán EU-integrációja, a folyamatosan fejlődő magyar–szerb kétoldalú kapcsolatok, valamint az orosz–ukrán háborúban a tűzszünet és a béketárgyalások elősegítésének lehetőségei.

A miniszterelnök később a közösségi oldalán is megosztott egy képet. „Brüsszel után Belgrád. Találkozó Vucsics elnökkel” – írta bejegyzésében, a képen pedig Alekszandar Vucsics is látható. De nem váratott sokáig magára, hogy a magyar kormányfő dákót is ragadjon Szerbiában, amit egy fotó is megörökített.

A bejegyzésben azt írta: „Magyar–szerb rangadó”, majd egy tippet is társított ehhez:

HUN–SRB 1:1

A miniszterelnök Alekszandar Vucsiccsal játszott, ez egy közösségi oldalon terjedő videóból derült ki, ahol a szerb elnök a biliárdasztalon ülve épp elhibáz egy lökést. A Le Chou News, amely a videót megosztotta, hozzátette: „Vucsics mindent elveszít a Dunától északra Magyarország ellen, miután elhibázott egy döntő lökést az Orbán elleni biliárdmérkőzésen”.

(Borítókép: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)

Rovatok