Index Vakbarát Hírportál

Reagált a Penny a magyar vásárlók felháborodására

2023. március 22., szerda 21:12

Az Index az elsők között írta meg, hogy a Penny Market is bevezeti a fizetős parkolási rendszert, aminek értelmében a második órába lépve 2500 forintot, míg a harmadikba 5000 forintot kell fizetniük a vásárlóknak. A döntés nagy felháborodást váltott ki az emberek körében, az áruházlánc szerda este reagált a dühös kommentekre.

A Penny – amelynek bejelentésére dühös reakciók érkeztek – Szombathelyen ezentúl egyórás ingyenes parkolóhasználat után már díjat számol fel, nem is keveset. Korábban egy Lidl is csinált már hasonlót, aminek az érdekessége, hogy ugyancsak Szombathelyen.

A cég sietett leszögezni, hogy kiemelt figyelmet fordít vásárlói kényelmére, ebbe a boltok parkolóinak gépjárművel történő könnyű megközelíthetősége, elérhetősége is beletartozik.

„Jó hír azonban, hogy az áruházlánc üzleteiben a vásárlás idejére továbbra is díjmentesen állhatnak meg a vásárlók gépkocsijukkal a parkolóhelyeken” – közölte a kommunikációs osztály. Mint írták, az utóbbi időben egyre több vásárlói jelzés érkezett arra vonatkozóan, hogy egyes Penny üzleteknél a parkolóban hagyott, nem vásárlási céllal érkező gépjárművek ellehetetlenítik a vásárlók számára a parkolást.

Ennek megszüntetése érdekében szakemberekkel egyeztetve a vállalat arra a döntésre jutott, hogy az érintett üzleteink parkolóiban bevezeti az egy óra időtartam feletti fizetős parkolást. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a vásárlók számára – a vásárlást igazoló blokk helyszíni felmutatásával – további 1 órán keresztül díjmentes a parkolás

– olvasható a közleményben.

A vállalat felmérései alapján ennyi idő alatt kényelmesen bevásárolhatnak a Pennybe látogatók anélkül, hogy ez számukra bármilyen további költséget jelentene – fűzték hozzá.

A közleményből az is kiderült, hogy a Penny mely üzleteknél vezeti be az egy órán túli díjfizetős parkolást. Ezek a következők:

Budapest:

Továbbá:

Rovatok