Index Vakbarát Hírportál

Schadl György még oltóanyagot is szerzett Völner Pálnak, pedig nem is volt rá jogosult

2023. február 8., szerda 06:54

Völner Pál félt, hogy nem jut neki influenza elleni védőoltás, ezért Schadl György segítségét kérte. Az államtitkár azt a oltóanyagot akarta, amelyre 2021-ben csak a 3 év alatti gyerekek vagy szervátültetettek voltak jogosultak. A hangfelvételek szerint néhány nappal később be is oltották.

Az állam 2020-ban felvásárolta és ingyen biztosította a influenza elleni vakcinát, amelyből kétféle oltóanyag állt rendelkezésre: háromkomponensűt bárki kaphatott, a több vírustörzs ellen védő és kevesebb mellékhatást okozó négykomponensűből azonban jóval kevesebb adagot rendelt a kormány. A háziorvosi rendelőkben heteket kellett várni a négykomponensű vakcinára, mivel ezeket elsősorban a 3 éven aluli gyerekeknek, a várandósoknak, az autoimmun-betegeknek és a szervátültetetteknek írhatta fel az orvos.

Egy évvel később ilyen oltóanyagot szeretett volna Völner Pál is. Az államtitkár azonban nem bízott az állami rendszerben, ezért 2021. október 26-án felhívta a végrehajtói kamara elnökét, Schadl Györgyöt, hogy szerezzen neki ilyen oltóanyagot, ráadásul tíz adagot – derült ki a végrehajtói kar elnöke ellen folyó korrupciós ügy nyomozati hanganyagából, amely az RTL birtokába jutott. Völner Pál és Schadl György között az alábbi párbeszéd hangzott el:

Völner: – Mondtad, hogy van ilyen egészségügyi kapcsolatod.

Schadl: – Igen.

Völner: – Ilyen 4 komponensű vakcinát, egy tíz adagot lehetne vásárolni ott? Vagy olyan ott nincs? Tudod, ez az influenza.

Schadl: – Szerintem nincs, de biztosan tudnak szerezni.

Vöner: – Jó, jó. Influenzára, mert állítólag nem lehet kapni. Mondtam egy dokinak, hogy megkérdezem, mondta, hogy akkor.

Schadl: – Megkérdezem és visszacsörgök még délután.

A csatorna megjegyzi, arról nem tudni, hogy Schadl György még aznap visszahívta-e Völner Pált, és az sem derült ki, hogy az államtitkár fizetett-e az oltóanyagért. Annyi azonban biztos, hogy néhány napon belül beoltották, ugyanis a következő beszélgetés zajlott le közöttük pár nappal később:

Völner: – Figyelj csak, köszönöm szépen a csomagot! Tegnap már meg is szúrtak, úgyhogy túl vagyok rajta.

Schadl: – Na jól van, jól van.

Schadl mindent tagad

Mint megírtuk, a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára – ellen. A vádirat szerint Schadl még 2018 májusa előtt korrupciós kapcsolatot alakított ki Völnerrel, akinek jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt adott, 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot. Ezért cserébe a politikus államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását felhasználta az elnök érdekeiért. Az ügyészség Schadl Györgyre tíz, míg Völner Pálra nyolc év börtönbüntetést kért, továbbá 200, illetve 25 millió forint megfizetését is indítványozta.

Schadl György a kihallgatások jegyzőkönyve szerint minden ellene felhozott vádat tagadott az ügyészség előtt. Vallomásában azt is hangoztatta, hogy Völner Pál ugyancsak ártatlan. Schadl azt állította, hogy soha nem adott át semmilyen pénzt a korábbi igazságügyi államtitkárnak. A végrehajtóktól kapott összegekről pedig azt mondta az ügyészségnek, hogy azokat azért kapta, mert korábban pénzt adott nekik kölcsön. Schadl elmondása szerint csak italokat ajándékoztak egymásnak Völner Pállal.

A korrupciós botrányban érintett kulcsszereplők telefonbeszélgetéseiből  korábban nyilvánosságra hozott hanganyagokról itt  olvashatnak.

(Borítókép: Völner Pál 2021-ben. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Rovatok