Index Vakbarát Hírportál

Elítélték a kemecsei nőt megvakító férfit

2023. február 1., szerda 15:15

Elítélték azt a férfit, aki tavaly februárban fojtogatta barátnőjét, majd mindkét szemét kinyomta. Gy. Attila hat évre börtönbe kerülhet.

Mint megírtuk, Gy. Attila 2022 februárjában olyan súlyosan bántalmazta volt barátnőjét, hogy az akkor 22 éves nő maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett, mindkét szemére megvakult. A férfi elszökött a helyszínről, de a hatóságok napokon belül elfogták, ellene különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2023. február elsején, szerdán tárgyalta az erőszakos, többszörös visszaesőnek minősülő férfi ügyét. Gy. Attilát nem jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélték folytatólagosan elkövetett testi sértés kísérlete és társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének miatt – írta meg a Blikk.

A lap beszámolója szerint a férfi társai egy év négy hónap, illetve egy év börtönbüntetést kaptak, azonban a végrehajtást mindkettőjük esetében felfüggesztették.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, a férfi két évvel korábban két társával együtt késsel megfenyegette és elrabolta volt párját. Gy. Attila 2020-ban a nőt azzal az ürüggyel, hogy egy korábbi adósságát megadja, a kemecsei temetőhöz csalta. A nő óvatosságból az egyik testvérével ment oda, és öten indultak el autóval. Miután Nyíregyházára értek, és a lány testvérét kirakták a vasútállomáson, a kocsiban kést vett elő, és kényszerítette a nőt, hogy menjen vele Hencidára.

A nő várandós volt

Az emberrablás ügyében tartott tárgyaláson a nő azt mondta, volt párja gyakorlatilag meg akarta gyilkolni

Ököllel és tenyérrel ütlegelt. Az orromból és a számból is ömlött a vér. Nekilökött egy szekrénynek, aminek kitört az üvege. Ezután egy olyan partvissal esett nekem, ami a benzinkutakon szokott lenni. Kimenekültem az utcára, de ő utánam jött egy bárddal. Le akarta vágni a fejemet, ezt mondta is

– fogalmazott a nő a bíróságon, és azt is elmondta, hogy korábban várandós volt a férfi gyermekével, de nem mondta el neki, és később az állandó stressz miatt elvetélt. Egy alkalommal pedig, miután a rendőrök megbírságolták, az unokatestvéreivel együtt bántalmazta őt a párja.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) -20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok