Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Kordás László

2023. január 31., kedd 09:57

53 éves korában meghalt Kordás László országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció politikusa. A hírt a DK jelentette be.

Kordás László 1969-ben született Budapesten, édesapja géplakatosként, édesanyja raktárosként dolgozott a 43-as Állami Építőipari Vállalatnál. Általános iskolai tanulmányait követően, 1987-ben a Csonka János Ipari Szakiskolában szerzett karosszérialakatos-hegesztő végzettséget, majd másfél éves sorkatonai szolgálatot teljesített. Ezt követően az Ikarus Karosszéria és Járműgyár Rt. dolgozója lett karosszérialakatos-hegesztőként, ezalatt a Vasas Szakszervezet ifjúsági felelőse és az ifjúsági bizottság elnökhelyettese, illetve elnöke volt. 1994 és 1998 között a NABI Rt. dolgozója és az Autóbuszgyártók Vasas Szakszervezetének elnöke volt. Munkája mellett dolgozók gimnáziumában tanult, 1995-ben érettségizett a Dugonics András Általános Iskola és Gimnáziumban.

1998-ban a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség titkára, majd elnöke lett. 2002 és 2004 között a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke volt, majd 2004 októberében a Csizmár Gábor vezette Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára lett az első Gyurcsány-kormányban. Tisztségét a második Gyurcsány-kormány megalakulásáig, 2006 júniusáig töltötte be, majd 2007-ben a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatói tanácsadója lett. 2008-ban a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar gazdálkodási szakán közgazdászdiplomát szerzett, majd 2009-ben a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központban közigazgatási alapvizsgát és közigazgatási szakvizsgát tett. 2009 és 2011 között a Foglalkoztatási Hivatal főigazgató-helyettese volt, majd különböző alapítványok tanácsadójaként dolgozott. 2012-től a Közmunkás Szakszervezet főtitkára volt, 2015-ben pedig a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke lett.

Elnöki posztjáról 2021 szeptemberében mondott le, amikor belépett a Demokratikus Koalícióba. A párt XVI. kerületi szervezetének lett tagja.

A 2022-es országgyűlési választáson az Egységben Magyarországért pártszövetség országos listájának 30. helyéről szerzett mandátumot, az Országgyűlésben a Vállalkozásfejlesztési Bizottság alelnöke lett. 

A politikus halálhírét a Demokratikus Koalíció jelentette be. Közleményükben azt írják: 

Tegnap este váratlanul elhunyt Kordás László országgyűlési képviselő, bér- és munkaügyi árnyékminiszter – a barátunk, harcostársunk. 53 éves volt. Laci egész élete összeforrt a munkások érdekképviseletével. Már frissen végzett karosszérialakatosként is a Vasas Szakszervezet tagja volt. Munkája mellett járt a dolgozók gimnáziumába, később közgazdászdiplomát, valamint energiagazdálkodási szakközgazdász szakképesítést szerzett. Laci egész életét arra áldozta, hogy képviselje a munkavállalók érdekeit, sosem feledve, hogy ő is a »melósok« világából jött. Fáradhatatlanul járta az országot, felszólalt, érvelt a bérből és fizetésből élők mellett. Nem volt nála alkalmasabb ember arra, hogy bér- és munkaügyi árnyékminiszterként a munkából élőket képviselje.

Gyászolja családja, gyermekei, a szakszervezetek tagjai, a Demokratikus Koalíció és az Árnyékkormány. A DK saját halottjának tekinti Kordás Lászlót, temetéséről intézkedünk.

Vannak olyan pillanatok az életben, amikor tényleg nincsenek szavak. Csak a csend és a fájdalom.

Laci, velünk maradsz, nyugodj békében!

(Borítókép: Kordás László. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok