Index Vakbarát Hírportál

Büntetőfékezés után autós üldözésbe kezdett az ámokfutó sofőr Győrben

2023. január 31., kedd 13:13

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfi ellen, aki büntetőfékezéssel akart leckéztetni a forgalomban.

Az eset Győr városában történt, a Bakonyi úton. A közlekedési konfliktus abból indult, hogy a furgonos mindenképp meg akarta előzni az előtte haladó járművet, ami kicsit lassabban indult nála a piros lámpánál. Amikor ez nem jött össze neki, átlépett a záróvonalon, majd büntetőfékezéssel próbált elégtételt venni a közlekedőtársán. Aztán az út közepén kiszállt a kocsijából, tettlegességig fajuló erőszakkal akarta rendezni a vitát – mondta egy szemtanú.

A vádlott a sértett után indult, és egészen a rendőr-főkapitányság épületéig üldözte a sértetett. A felek kölcsönös fenyegetőzésének az épületből kilépő rendőrök vetettek véget.

A sértett által vezetett járműben utazott várandós felesége is, a hirtelen fékezésre a járműben lévő tárgyak a földre estek. Ütközés, személyi sérülés azonban nem történt.

A bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés, és az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság hoz döntést – olvasható a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

Az esetről készült videó alább tekinthető meg:

Rovatok