Index Vakbarát Hírportál

Benzinkútba csapódott autójával az ittas nő Budapesten, ilyen büntetést kaphat

2022. október 7., péntek 10:35

Tavaly nyáron az M1–M7-es bevezetőn lévő OMV-benzinkút shopjába csapódott a BMW-jével egy 50 év körüli asszony. Az illuminált állapotban vezető sofőr pénzbüntetésben részesülhet, illetve eltilthatják a járművezetéstől.

A vádirat szerint a vádlott 2021. augusztus 2-án a XI. kerületben ittasan vezetett, amikor a Balatoni úton lévő töltőállomásnál a benzinkút kirakatüvegén keresztül a kávézórészbe hajtott.

A balesetben senki nem sérült meg, a nővel szemben a helyszínre érkező járőrök intézkedtek, majd őt az illetékes rendőrkapitányságra előállították.

A Kékvillogó információja szerint az ittas sofőr vélhetően rossz fokozatba kapcsolta az automata váltót, ezért hajtott bele nagy sebességgel a töltőállomás épületébe.

Nagy pusztítást okozott a sofőr

„Iszonyatos nagy szerencse, hogy a kis asztalnál nem kávézott senki, és egy dolgozó sem volt a pultnál, mert ott állt meg az autó” – nyilatkozta a Borsnak egy szemtanú.

Az ügyészség most indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a nővel szemben büntetővégzéssel pénzbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Rovatok