Index Vakbarát Hírportál

Ennyi pénzből építenek át HÉV-vágányokat

2022. augusztus 17., szerda 09:37

Az is kiderült, hogy melyik HÉV-vonalakról van szó.

Tegnap arról számoltunk be, hogy véglegessé vált a H5-ös, a H6-os és a H7-es HÉV nyomvonala; emellett a kormány felgyorsítja az 5-ös metró fejlesztését, aminek már látványterve is van.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban arról olvashatunk, hogy „a kormány az elővárosi közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése és emelése érdekében” egyetért a MÁV–HÉV vasút-üzemeltetési infrastruktúrájának részleges felújításával.

A kormány egyetért azzal is, hogy a Budapest Főváros Önkormányzatával történő, a fővárosi és elővárosi vasúti személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó 2021. évi elszámolása után a MÁV–HÉV Zrt.-t megillető, fennmaradt forrásból a finanszírozásra kerüljön felhasználásra legfeljebb 830 millió forint az alábbi projektekre:

A kormányhatározat végrehajtásáért Palkovics László technológiai és ipari miniszter, valamint Varga Mihály pénzügyminiszter felel.

Rovatok