Index Vakbarát Hírportál

A kormány életbe léptette a vörös kódot

2022. június 27., hétfő 09:15

A kormányzat a következő napokban várható kánikula miatt életbe léptette a „vörös kódot”, ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Fülöp Attila közölte: az intézkedés hétfőn 8 órakor lépett érvénybe, és előreláthatólag e hét csütörtök 20 óráig tart. A speciális eljárásrend bevezetésére azután került sor, hogy az országos tisztifőorvos hőségriadót rendelt el, mert az elkövetkező napokban 27 fok fölé emelkedik a napi átlaghőmérséklet – tette hozzá.

A politikus elmondta: a „vörös kód” a szociális intézményekre vonatkozó intézkedéseken túl figyelmeztetést jelent a teljes szociális ellátórendszernek, a nappali ellátóknak és a szociális munkát végzőknek, valamint figyelemfelhívás a társadalomnak.

Fülöp Attila azt kérte: ha bárki a hőség miatt bajba jutott embert lát a környezetében, értesítse az országos diszpécserszolgálatot, amelynek elérhetősége megtalálható a kormány.hu weboldalon, illetve a közösségi média kormányzati oldalain.

Az államtitkár arról is szólt, hogy a hajléktalanellátó rendszer kihasználtsága jelenleg országosan 63 százalékos, a fővárosban pedig 52 százalékos. Van tehát szabad hely a hajléktalanszállókon, ezért arra kérte az érintetteket, hogy vegyék igénybe a szolgáltatást.

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok