Index Vakbarát Hírportál

Kunetz Zsombor szerint a mentőszolgálat működését veszélyezteti a tankolási limit

2022. június 27., hétfő 20:28

Az Országos Mentőszolgálat zavartalan működését veszélyezteti a Mol által bevezetett 50 literes tankolási limit, így a vállalat a sajátos rendelkezésévél nemcsak a lakossági üzemanyag-vásárlást, hanem a mentést is korlátozhatja – írja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a hivatalos Facebook-oldalán.

Az egészségügyi szakember megosztotta az Országos Mentőszolgálat levelét, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy kockázatosan kevés a napi 50 liter üzemanyag a mentőautóknak, amelyek 15 litert fogyasztanak 100 kilométeren, mivel járműveik 300-800 kilométert is megtesznek egy nap alatt. Ráadásul tankolni csak a feladatok között és műszakváltáskor tudnak, így naponta van, hogy többször is tankolniuk kell.

Ezért arra kérik a velük szerződésben álló Molt, hogy mentesítsék a mentőgépjárműveket a mennyiségi korlátozások alól.

Bár a mentőszolgálat járművei egy nap többször is tudnak akár ugyanannál a kútnál is tankolni, valamint akár több kúton naponta többször is, de egy tankolással akkor is maximum 50 litert vehetnek a kisnyomású kútoszlopokon, nagynyomású kútoszlop pedig nem mindenhol van, és nem is minden mentőautó képes ott tankolni – magyarázta Kunetz Zsombor.

Bejegyzésében az egészségügyi szakértő azt írja: a magyarországi mentés egyébként is meglehetősen rosszul szervezett, amelynek hatékonyságát csökkenti a felesleges időpazarlás, amit az 50 literes tankolási limit miatti többszöri tankolás eredményezhet. Mint írja, egy átlagos mentőautó tankja 75 literes, így könnyen előfordulhat, hogy nem tudják még tele tankolni sem a mentőt, mert elérik az 50 litert.

Márpedig a szükségesnél többszöri tankolásra kényszerítése a mentőszolgálatnak a mentés veszélyeztetése, hiszen ezen időintervallumban a mentőegység nem riasztható, ahogyan a téves, véletlenszerűen nem »hatósági áras« tankolás után a jegyzőkönyveztetés ideje alatt sem

– tette hozzá.

Vége a korlátlan tankolásnak

A Mol-kutakon 2022. június 24-étől vezették be az új korlátozást, miszerint naponta legfeljebb ötven litert lehet tankolni az üzemanyagokból hatósági áron, míg a nagynyomású kútoszlopoknál a magyar rendszámú, 3,5–7,5 tonna össztömegű, valamint a mezőgazdasági erőgépek továbbra is mennyiségi limit nélkül hatósági áron vásárolhatnak. Azt is előírták, hogy péntektől üzemanyagkannába vagy edénybe csak piaci áron lehet majd tölteni benzint vagy gázolajat. 

Később az OMV és a Lukoil is hasonló bejelentéseket tett. Az OMV esetében a kiadható üzemanyag mennyisége gépjárműbe alkalmanként maximum 50 liter, ezalól kivétel az OMV MaxxMotion Super 100plus és az OMV MaxxMotion Diesel üzemanyag. A Lukoilnál pedig a kisnyomású kútoszlopokon maximum 20 liter, a nagy teljesítményű kútoszlopokon maximum 150 liter üzemanyag tankolható egy tranzakció alatt.

A benzinkutak lépését az indokolhatja, hogy nemrég kiderült: júliusban és augusztusban üzemanyaghiány várható Magyarországon. Ezt az Indexnek Holoda Attila energetikai szakértő is megerősítette. Elmondása szerint az üzemanyagárstop túlfogyasztást eredményezett, és emiatt egyre nagyobb esélye van annak, hogy üzemanyaghiány lép fel Magyarországon

A dologban több tényező is közrejátszik: ezekben a hónapokban az aratás miatt a mezőgazdaság is a szokásosnál többet fogyaszt, miközben az OMV schwechati üzemében történt baleset miatt kevesebb üzemanyag érkezik Magyarországra, valamint a Mol százhalombattai finomítójában is tűz ütött ki másfél hete.

(Borítókép: Róka László / MTI)

Rovatok