Index Vakbarát Hírportál

Leépül a Life TV, elbocsátják a műsorvezetőket

2022. június 27., hétfő 09:54

Átszervezik a tulajdonosai a Life TV-t üzemeltető Media Vivantis Zrt.-t. A változtatások részeként az operatív vezérigazgatóként is tevékenykedő Hajdú Pétertől, valamint sok más munkatársuktól is megválnak.

A Media Vivantist – amely a Life TV mellett az Ozone TV-t is működteti – ugyanaz a leépítési hullám érte most el, amely a vidéki lapoknál is látható volt az elmúlt hetekben, valamint a Pesti TV megszüntetésében is megnyilvánult.

A csatorna saját gyártású műsorait beszüntetik, így megszűnik az Ébredj velünk! című reggeli műsoruk, valamint az Összezárva Hajdú Péterrel, a Frizbi, az Activity és a Van Életünk című realityműsoruk is, ezekből csak ismétléseket sugároznak a jövőben. 

Elbocsátják továbbá az összes műsorvezetőt, celebet is, akik ezeket a műsorokat készítették.  

A Blikk szerint az érintettek már meg is kapták az értesítést az elbocsátásukról, Hajdú Péter pedig nemcsak műsorvezetőként, hanem operatív igazgatóként is leköszön. Mindeközben Vaszily Miklós tulajdonos is megerősítette a hírt. A Media1-nek azt mondta a leépítések hátteréről, hogy a Media Vivantis a jövőben a mostaninál üzletileg fenntarthatóbb formában, kisebb költségek mellett működik tovább. 

Az elmúlt időszakban alaposan megvizsgáltuk a csatornáink helyzetét és lehetőségeit, beleértve a közeljövő médiapiaci gazdasági kilátásait is. Fenntartható működésre állunk át, ami csökkentett büdzsét jelent. A tematikába illeszkedő saját gyártású műsorok készítésével felhagyunk, és gyártott műsorok nélkül, vásárolt műsorokkal működtetjük tovább a két csatornát

– nyilatkozta.

Mindeközben a Media1 azt írta, hogy a Life TV-től körülbelül 30 munkatársnak kell távoznia a leépítések miatt. Hozzátették: Hajdú Péter tanácsadói pozíciót kaphat majd Vaszily Miklós másik médiaérdekeltségénél.

Később közleményben tudatták, hogy a TV2 Csoport elnökének, Vaszily Miklósnak tanácsadójaként folytatja Hajdú Péter.

Átalakítja szervezeti felépítését a Media Vivantis Zrt. Távozik a médiavállalattól Hajdú Péter vezérigazgató, aki a TV2 Csoport elnökének, Vaszily Miklósnak tanácsadójaként folytatja munkáját. Ezzel egyidőben Szabó Péter korábbi terjesztési igazgató veszi át a Life TV-t és Ozone TV-t üzemeltető vállalat vezetését operatív vezetőként

– olvasható a közleményben.

(Vaszily Miklós ötvenszázalékos tulajdonosa az Index.hu-t is birtokló Indamedia-csoportnak.)

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok