Index Vakbarát Hírportál

Két év után újraindul a légi közlekedés Budapest és Peking között

2022. június 26., vasárnap 12:02

Az Air China 2020-ban a koronavírus-járvány miatt állította le a magyar és a kínai főváros közötti járatait, de friss döntésük értelmében július 7-től visszaáll a két ország közötti légi közlekedés.

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán emlékeztetett: több mint két éve, hogy a koronavírus-járvány első hullámai alapjaiban rengették meg a világot. A pandémia alatt országok zártak be, kereskedelmi láncok szakadtak meg, és légi összeköttetések szűntek meg.

Mérföldkőnek nevezte ugyanakkor az Air China mostani döntését, miszerint a kínai légitársaság újraindítja a több mint két éve bezárt járatát Peking és Budapest között.

Július 7-től újra közvetlen menetrend szerinti repülőjárat köti össze a két fővárost

– közölte a tárcavezető. 

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a bejelentés komoly jelentősséggel bír a magyar gazdaság szempontjából is, hiszen mind a turizmus, mind a kereskedelem hatalmas lendületet kap azzal, hogy Budapest ismét közvetlenül elérhetővé válik a kínai fővárosból.

Emlékeztetett, hogy több mint hét évvel ezelőtt, 2015. május 1-jén fogadtuk az Air China első közvetlen Peking–Budapest járatát.

Rovatok