Index Vakbarát Hírportál

Navracsics Tibor: Nem változnak a hatáskörök a főispánra való átnevezéssel

2022. június 26., vasárnap 13:14

Egyelőre nem látja a kormánymegbízottak és a megyék főispánokra, illetve vármegyékre való átnevezésének valódi jelentőségét Navracsics Tibor. A területfejlesztési és uniós ügyekért felelős miniszter ugyanakkor elmondta: a hatáskörök nem fognak változni az átnevezéssel.

Saját tárgyalásain még nem került szóba, hogy a kormánymegbízott megnevezés helyett a jövőben főispánt használnának, és egyelőre még csak annyit olvasott róla, hogy beterjesztettek egy ilyen javaslatot, de nem találkozott vele – erről Navracsics Tibor beszélt a Klubrádió Hetes Stúdió című műsorában.

A területfejlesztési és uniós forrásokért felelős miniszter véleményére azonban így is kíváncsi volt a műsorvezető. Navracsics Tibor válaszában kifejtette, hogy a hatáskörök és a szerepek nem változnak az átnevezéssel, csak a név.

A politikus elmondta, hogy egyelőre nem látja az átnevezés valódi jelentőségét, inkább egyfajta szimbolikus cselekedetnek tartja.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, a legfrissebb törvényjavaslatok alapján visszatérhet Magyarországon a főispán és a vármegye elnevezés. Az Alaptörvény tizenegyedik módosítását célzó javaslatot Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője nyújtotta be kedden.

Az indoklás szerint a főispán kifejezés visszaépítése a magyar jogrendbe lehetőséget teremt arra, hogy a mai magyar közigazgatás több szállal kötődjön a kommunizmus előtti magyar államigazgatás fogalmi készletéhez. 

(Borítókép: Navracsics Tibor 2022. május 30-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok