Index Vakbarát Hírportál

Kövér László csökkenti a DK-s képviselők tiszteletdíját

2022. június 26., vasárnap 13:12

„Egyenként bünteti végig Kövér László a DK képviselőit!” – közölte közösségi oldalán Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője. Posztjából kiderül, hogy az Országgyűlés elnöke azért faragná le a DK-s tiszteletdíjakat, mert a párt politikusai több szavazáson sem vettek részt.

„Tanulságos levelet kaptam a minap Kövér Lászlótól. A Fidesz házelnöke arról tájékoztatott, hogy csökkenteni fogja a képviselői tiszteletdíjamat, amiért több szavazáson nem vettem részt” – írta Facebook-oldalán Kálmán Olga. Hozzátette: hamar kiderült, hogy ez a „szép gesztus” nem csak neki szól: ilyen levelet kapott a többi a DK-s képviselő is.

A politikus felidézte, hogy arról az alakuló ülésről és azokról a szavazásokról van szó, amelyekről a politikai véleménynyilvánítás keretében kivonultak.

Ők azt szerették volna, hogy ott üljünk, bólogassunk, szavazzunk, és tegyünk úgy, mintha ez is csak egy normális hétköznap lenne egy normális parlamenti demokráciában. Mi nem tettük meg ezt a szívességet, mert tartjuk magunkat ahhoz, amit a képviselői mandátumunk felvételekor mondtunk

– hangsúlyozta Kálmán Olga, majd megismételte a párt korábbi álláspontját, miszerint „gyengíteni kell ezt a hatalmat, de legitimálni soha nem szabad”.

A frakciószóvivő kiemelte, hogy döntésükkel hiába nem értett egyet Kövér László, és hiába csökkenti emiatt a képviselők tiszteletdíját, kitartanak korábbi cselekedetük mellett.

„Ha ez az ára, akkor ez az ára” – jegyezte meg a politikus.

(Borítókép: Kövér László 2022. június 7-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok