Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, ki lehet az Állami Számvevőszék új elnöke

2022. június 25., szombat 08:01

A Fidesz–KDNP a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesét jelöli az Állami Számvevőszék új elnökének.

A Fidesz és a KDNP Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesét, volt jegybanki alelnököt jelöli az Állami Számvevőszék (ÁSZ) új elnökének – mondta Bánki Erik, a jelölőbizottság fideszes elnöke.

A jelölőbizottság szerda délelőtt dönt. A FideszKDNP mellett a Mi Hazánk jelölt még ÁSZ-elnököt, a baloldal pedig még a jelölőbizottságba sem delegált tagot – írja a vg.hu. Jelenleg Domokos László az ÁSZ elnöke, akit 2010-ben választott meg az Országgyűlés. Mandátuma tizenkét évre szólt, mely július 4-én lejár.

Windisch László a KSH oldalán közzétett életrajza szerint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerzett diplomát. 2002-ben kezdett dolgozni a NAV jogelődjénél, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál, előbb mint jogász, majd osztály- és főosztályvezetői, valamint igazgatóhelyettesi pozícióban.

2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és vámigazgatási főosztályának vezetője volt, majd 2013 áprilisától a jegybank alelnökévé választásáig a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatóság költségvetési elemzések igazgatójaként tevékenykedett. 2013–19 között az MNB alelnöke, a monetáris tanács tagja volt, innen ment át a KSH-hoz, amelynek elnökhelyettese 2021 januárja óta. Nős, egy gyermek édesapja.

(Borítókép: Windisch László 2017. december 11-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok