Index Vakbarát Hírportál

Ördög Nóra új szerepben mutatkozott be

2022. június 24., péntek 20:44

A Veszprém–Balaton 2023 EKF programmal együttműködve már második éve megrendezett Tiszta Balaton, tiszta művészet szezonnyitó eseménye látványos kupakgyűjtő akcióval, valamint gyerekeknek szóló kreatív foglalkozással adott ízelítőt az idei fenntartható művészeti programsorozatból.

„A gyűjtés különlegessége, hogy ezúttal a műanyag kupakokat egy kifejezetten erre a célra kialakított kishajóba gyűjthetik a kilátogatók. A szervezők Kupakabana névre keresztelték át a kishajót.

Ami egyeseknek szemét, az másoknak kincset érhet.

Ez az elvük az eseménysorozat szervezőinek, amit a Veszprém–Balaton 2023 EKF program együttműködésével a régió minél több különleges rendezvényére és helyszínére kíván elvinni a HybridCycle.

A HybridCycle egyik kiemelt célja, hogy látványos és adott esetben játékos formában hívja fel a figyelmet a túlfogyasztás problémájára, ezzel együtt arra, hogy a műanyag élete nem ér véget ott, hogy hulladék lesz belőle

– mondta Erdélyi Szabolcs, a HybridCycle ügyvezetője.

„A Tiszta Balaton, tiszta művészet programsorozatban a képzőművészet és a kreatív dizájn eszközeit hívjuk segítségül, és ezeken keresztül mutatjuk be, hogy például a műanyag kupakok is lehetnek egy képzőművészeti alkotás vagy egy új használati tárgy, ékszer alapanyagai” – tette hozzá.

Bár Európában élen járunk az újrahasznosításban, mégis csak a régióban termelt műanyag hulladék körülbelül 30 százaléka kerül újrafelhasználásra. A legtöbb esetben a műanyag zacskókat, palackokat és evőeszközöket csak pár percig használjuk, majd miután az eredeti céljukat betöltötték, több száz évig fennmaradnak, és mikroműanyag formájában szennyezik tovább a környezetet.

A kis lépések is számítanak: ennek tükrében a Nekem a Balatonnál június 24-én, illetve a szezon további részében a kupakok felhasználásával kis tárgyak, műalkotások, díszek készülnek majd a művészeti programokon.

A rendezvény nagykövete

Ördög Nóra televíziós műsorvezető örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, kiváltképp annak fényében, hogy ő is ezt a környezettudatos mentalitást képviseli Balaton-parti éttermében. Elárulta: amikor az új vendéglátóipari egységük építkezésével végeztek, a munkálatokból megmaradt védőhálót sem dobták ki, rövid gondolkodás után úgy döntöttek, hogy dizájnos bevásárlótáskákat varrnak belőle.

Nekünk még tanulni kell ezt a fenntartható életvitelt, de azt gondolom, jó úton haladunk. A gyerekeink viszont már ebben fognak felnőni, ezért is fontos, hogy milyen példával szolgálunk nekik

– mondta a műsorvezető.

A 2021-ben debütáló programelemek, mint a balatoni Hybridart Camp alkotótábor, a művészeti rezidenciaprogram – amely fiatal alkotóknak bemutatkozási lehetőséget, a tapasztaltabb, ismertebb művészeknek pedig új inspirációt, elvonulásra alkalmas tematikus alkotóteret biztosít – idén is elindulnak.

Ezenkívül a gyerekeknek szóló szelektív hulladék alapanyagú foglalkozásokkal nyáron és ősszel rendezvényekre, általános iskolákba és meglepetéshelyszínekre is ellátogatnak a csapat animátorai, hogy megmutassák, a hulladék érték is lehet. Ősszel a fenntarthatóság és a művészeti élet ismert szereplői, előadóművészek, alkotók, oktatók érkeznek Veszprémbe, hogy a művészet és a környezetvédelem legégetőbb kérdéseiről beszélgessenek egy egész napos ingyenes rendezvényen.

Horgonyt fel, vitorlát bonts, gyűjtés indul!

Az eseményen bemutatkozó Kupakabana kishajó installációval fesztiválokon, rendezvényeken, bevásárlóközpontokban és további váratlan helyszíneken találkozhatnak nyáron és ősszel az érdeklődők.

A Tiszta Balaton, tiszta művészet eseményére érkezők azonnal ki is próbálhatják ingyenesen a hulladékművészet módszereit: daráló, préselő kisgépekkel készül granulátum a kupakokból, majd apró ajándékok, például egy kosár az anyukáknak, szappantartó vagy éppen a szobanövényeknek alátét. A kishajó a programot követően néhány hétre lehorgonyoz a Nekem a Balaton teraszánál, hogy tovább gyűjtse az alapanyagokat a kreatív kedvű művészeknek a népszerű balatoni helyszínen.

Rovatok