Index Vakbarát Hírportál

„Dögölj meg! Gyerünk, ugorj!” – ezt kiabálták a Margit hídon öngyilkosságot megkísérlő fiúnak

2022. május 20., péntek 16:08

Szerdán öngyilkosságot kísérelt meg a Margit hídnál egy 18 éves fiú. Most kiderült, hogy az autósok egy része ebben nemhogy megpróbálta volna akadályozni őt, hanem arra biztatták, hogy ugorjon a Dunába.

Mint megírtuk, a rendőröket szerda kora este riasztották az öngyilkossági kísérlet miatt. Az V. és a XIII. kerületből is perceken belül a helyszínre ért egy-egy járőrpáros, akik gondolkodás nélkül megragadták a kezét, és visszahúzták a korlát másik oldalára. A fiút később kórházba szállították.

Az egyik, a kamasz megmentésében részt vevő 22 éves szemtanú most a Borsnak nyilatkozott a részletekről. Fináncz Dominik – aki civilben a csókakői polgárőrség tagja, és egy évig katonaként is szolgált – azt mondta:

Munka után szokás szerint a barátnőmmel beszéltem telefonon, amikor megláttam a bajban lévő srácot. Egyből letettem, és mentem is hozzá. Mindent mondtam neki, ami az eszembe jutott, hogy mondja el, mi a baj, segítek. Hogy ha bejön, meghívom egy sörre, megölelem, bármi. Elmesélte, hogy kidobták a szülei, teljesen kétségbeesett, nem lát kiutat. Mondtam neki, hogy az élet szép, segítek!

A fiatalember egészen addig beszélt a 18 éves fiúval, amíg a helyszínre meg nem érkeztek a rendőrök. Az viszont nem könnyítette meg a helyzetét, hogy eközben a mellettük elhaladó autósok olyan dolgokat kiabáltak az öngyilkosságot megkísérlő fiatalnak, hogy

 Rohadjál meg! Dögölj meg! Gyerünk, ugorj!

Fináncz Dominik szerint a fiatalember a rendőrök kiérkezésekor is azt mondta, hogy „Lőjetek le!” Ezután viszont sikerült visszahúzniuk a korlátról. Az egyik járőr is megerősítette, hogy a 22 éves fiatalembernek fontos szerepe volt abban, hogy meghiúsult az öngyilkossági kísérlet.

Nagy segítség volt Dominik, mert elterelte a srác figyelmét, így oda tudtam lopakodni. Ketten megfogtuk kétoldalt a vállát, majd a közben megérkező V. kerületi kollégával be is tudtuk húzni a fiatal srácot, megmentettük az életét

– mondta Koszó Attila járőr a Borsnak.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy a 06 (80) 820-111-es telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Rovatok