Index Vakbarát Hírportál

Fagyállót ivott egy autista diák, mert megalázta a tanára

2022. május 20., péntek 05:58

A 16 éves debreceni diák édesanyja többször panaszt tett az iskolánál, akik szerint nem történt verbális bántalmazás.

Az anya az RTL-nek azt mondta, hogy az autizmussal élő Mátét egyik tanára és asszisztense rendszeresen csúfolta. Állítása szerint régóta folyhatott ez az iskolában, de fia nem mondott neki semmit erről kezdetben, csak egyre kedvetlenebbé vált. Egy márciusi reggel vette észre a gyerek zavart tekintetét. 

Amikor kinyitotta a szemét, zavart volt, üveges a tekintete, hatalmas nagy a pupillája

– mondta a nő, aki azonnal mentőt hívott fiához. 

Máté mikor kinyitotta a szemét, csak annyit mondott, hogy nem akar többé iskolába menni, inkább videókat néz otthon. A mentők először a pszichiátriára vitték, de hirtelen összeomlott a légzése, újra kellett éleszteni, ezután az intenzívre került. Kiderült, hogy a fiú fagyállót ivott, ettől lett rosszul.

Az anya szerint évekkel ezelőtt kezdődhettek a problémák, miután a fia nekiesett egy diáktársának. Máté azt panaszolta el otthon, hogy mindig felemlegették neki ezt az esetet. 

Volt egy sapkám, egy sima fekete sapka, és hogy én azt ne hordjam. Meg azt mondta, hogy fasiszta vagyok 

– mesélte el az RTL Híradónak Máté.

Az iskola szerint a pedagógusra eddig nem volt panasz

Az anya a tankerületnél bejelentette az esetet. Az iskola az RTL-nek azt mondta, hogy sosem igazolódott a panasz, és másoknak nem volt gondjuk a tanárral. 

A gyermekek, a szülők és a kollégák részéről számtalan pozitív visszajelzést kapott az intézményvezető a pedagógus munkájáról

–  írták. Hozzátették: az osztályfőnöki órákon pszichológus is jelen lesz az elkövetkező időben, és rendkívüli szülői értekezletet fognak tartani.  

Máté azóta rendbe jött, otthon folytatja tanulmányait. Édesanyja szerint most sokkal kiegyensúlyozottabb.

Rovatok