Index Vakbarát Hírportál

Javaslat Márki-Zaynak: fű alatt kell megszervezni az új jobboldali pártot

2022. január 26., szerda 14:56

Ahogy arról már hétfőn írtunk, lapunk birtokába jutott egy elemzés, amely Márki-Zay Péter számára fogalmaz meg tanácsokat arra vonatkozóan, milyen hibákat kellene kiküszöbölnie annak érdekében, hogy megnyerhesse a választásokat. Az Új politikát igényel az ország – A választási győzelem és az új polgári párt projekt címet viselő anyag azonban nemcsak az ellenzéki kampánnyal kapcsolatban, hanem egy új jobboldali párt építésére is javaslatokat tesz.

Az elemzés szerint azonban a választásokig csendben kell szervezniük ezt a pártot. Mindezt azzal magyarázzák, hogy egy önálló párt és a saját parlamenti frakció emlegetése szembemegy az ellenzéki pártigényekkel, mert minden szereplő azt szeretné, ha a saját szervezete erős lenne, valamint hogy „az embereik pozícióba kerüljenek”. 

Éppen ezért a pártépítésről egy szót sem szabad szólnia Márki-Zay Péternek, helyette le kell ülnie egyesével a pártvezetőkkel, akiknek fel kell vázolnia az „egy csapat vagyunk” stratégiáját. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt „bizalmi embereinek” a háttérben viszont neki kell kezdeniük az új polgári párt megszervezésének.

Bár az elemzéssel kapcsolatban Márki-Zay Péter az Indexnek azt mondta, hogy az anyagot nem ismeri, és nem ők rendelték (állítása szerint több ilyet kap naponta különböző jó szándékú, értelmiségi csoportoktól), az tagadhatatlan, hogy vannak hasonló szándékai, amiről már a nyilvánosságban is szót ejtett korábban. 

Tavaly november végén a 168.hu-nak adott interjújában azt mondta, hogy ugyan a Mindenki Magyarországa Mozgalmat nem tervezik párttá alakítani, azonban egy konzervatív párt építése „gőzerővel halad előre”.

Szeretnénk egy nem tolvaj és korrupt, a konzervatív emberek számára elfogadható jobboldali pártot létrehozni 

– nyilatkozta Márki-Zay Péter. 

Az új politikai formáció a Pálinkás József vezette Új Világ Néppárt és a Gémesi György által alapított Új Kezdet összeoldásával jönne létre, amelybe jobboldali polgármestereket, korábbi minisztereket, nagyköveteket és értelmiségieket is bevonnának.

Azt is szeretnék elérni, hogy az így létrejövő új szervezet a jövőben tagja lehessen az Európai Néppártnak

A miniszterelnök-jelölt azonban azt is leszögezte korábban, hogy a kampányban és a választásokig pártfüggetlen szeretne maradni, csak utána csatlakozna az új formációhoz. 

Az új jobboldali párt azonban nemcsak a Fidesz számára jelentene konkurenciát, hanem az elmúlt években jelentős politikai változásokon átesett Jobbiknak is.

Az ellenzéki párt ugyanis hasonló ambíciókat dédelgetve kezdett bele annak idején (még Vona Gábor vezetésével) egy néppártosodási folyamatba. 

Így már könnyebben megérthető, hogy a Demokratikus Koalíció mellett miért a Jobbik elnöke volt az, aki a leghatározottabban kiállt az ellen, hogy Márki-Zay Péter egy hetedik, önálló frakciót kaphasson az új Országgyűlésben. 

Úgy tudni, az új jobboldali formáció ráadásul a korábbi jobbikos politikus, Bencsik János által alapított Polgári Válasz nevű szervezettel is nyitott lenne az együttműködésre, ami szintén feszültségeket kelthet Márki-Zay Péter és Jakab Péter között. Bencsik János az Indexnek azt mondta: nyitottan fogadták Márki-Zay Péter megkeresését egy ilyen jellegű formáció létrehozására. A Polgári Válasz elnöke szerint azonban hamar kiderült számukra, hogy nem olyan politikai család formálódik, amelynek nyugodt lelkiismerettel a tagjai lehetnének.

Annak igényét ugyan megfogalmazza az elemzés, hogy 

szükség van egy új polgári formációra, azonban arra nem tér ki, milyen kilátásai vannak egy jobboldali, konzervatív pártnak a Fidesz mellett.

Hiszen éppen azok a szervezetek (Új Kezdet, Új Világ Néppárt, Polgári Válasz), amelyek egyesítésével most létrejöhetne egy új formáció, korábban csekély sikereket tudtak felmutatni a jobboldali, konzervatív választópolgárok tömegeinek a megszólításában.

Noha egy új párt létrehozásában érdekelt lehet Márki-Zay Péter, úgy tűnik, hogy a hetedik frakció kérdéséról szóló vita parkolópályára került. Az elmúlt hetekben az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje többször is arról beszélt, hogy az egység és a győzelem érdekében hajlandó elengedni a hetedik frakcióra vonatkozó igényét (az Indexnek azt is mondta, nem örült neki, hogy az összefogás hat pártja nem támogatta ebben). Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy „még mindig nincs pont ennek a kérdésnek a végén”.

(Borítókép: Index)

Rovatok