Index Vakbarát Hírportál

Darabjaira szedték a gyermekvédelmi törvényt a szakemberek

2022. január 24., hétfő 16:36

A Magyar Pszichiátriai Társaság, a Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Szexuális Medicina Társaság tudományos érvek mentén próbálja meggyőzni a kormányt arról, hogy a nyáron elfogadott gyermekvédelmi törvény szerintük bizonyos szempontból veszélyezteti a gyerekeket.

A napokban több szakmai szervezet is közös állásfoglalást adott ki a tavaly nyáron elfogadott „pedofiltörvénnyel” kapcsolatban.

Egész pontosan a 2021. július 8-án hatályba lépett, 2021. évi LXXIX. törvény a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról című törvénymódosítással kapcsolatban fogalmazta meg kritikáját

Mint a Magyar Pszichiátriai Társaság hivatalos Facebook-oldalán hétfőn megjelent dokumentumban írják, a születéskor meghatározott nem, hogy fiú vagy lány-e a kisbaba, sok esetben még biológiailag sem olyan egyértelmű, mint amilyennek elsőre látszik.

Születéskor az újszülött nemét elsősorban a testi adottságok, a külső nemi jelleg alapján állapítják meg, majd anyakönyvezik. Ugyanakkor az újszülött nemét a genetikai meghatározottság mellett egyéb biológiai tényezők is befolyásolják, ilyen például a hormonális rendszer működésének zavara. Vagyis ebből az következik, hogy az újszülött fizikai adottságait nem lehet mindig csak szemrevételezés alapján teljes biztonsággal megítélni.

A nemi identitás alakulása tehát pusztán biológiai megközelítésben is bonyolult és érzékeny folyamat, amely változhat az élet során. A környezeti hatások ezt a folyamatot – főként a társadalom különféle szerepelvárásai révén, például hogy a fiúk nem sírnak vagy hogy a lányok inkább babázzanak – valamelyest árnyalhatják ugyan, de alapvetően és meghatározó módon nem befolyásolják. Hasonló a helyzet a transzszexualizmussal is

– szerepel az állásfoglalás szakmai megfontolásainak sorában.

A szakemberek hozzáteszik: a szexuális orientációt jelenlegi tudásunk szerint szintén döntően biológiai tényezők befolyásolják. Kialakulásában a genetikai meghatározottság mellett nagy szerepet játszanak egyéb biológiai változók, például hormonális hatások és az idegrendszeri fejlődés.

Propagandától még senki sem lett meleg

Az állásfoglalás szerzői azt is tudományos vizsgálatokkal alátámasztott tényként említik, hogy a heteroszexuális személyek, párok által felnevelt gyermekek közül éppen annyian válnak homoszexuálissá, leszbikussá, transzneművé és más LMBTQ-csoporthoz tartozó személlyé, mint a homoszexuálisok által felneveltekből.

A szakmai szervezetek egyúttal azt is kijelentik, hogy a szülők nemi identitása és szexuális orientációja nem befolyásolja a gyermek nemi identitását, szexuális orientációját, egészséges fejlődését, ennek ellenkezőjét bizonyító tudományos adat nem áll rendelkezésre.

Mindez azt jelenti, hogy a szexuális kisebbségekbe sorolható személyek nem maguk választják a sorsukat, a nemi identitásukat vagy szexuális orientációjukat, hanem döntően az általuk nem befolyásolható, nem irányítható komplex biológiai folyamatok határozzák meg

– érvelnek a dokumentumot jegyző szakmai szervezetek.

Lényegében ezen a ponton érnek el a szakmai szervezetek a végső következtetéshez. Az eddig említett szempontok alapján határozottan amellett foglalnak állást, hogy a nemi identitás és a szexuális orientáció kialakulása környezeti hatással – például neveléssel, „propagandával” – nem befolyásolható.

A Magyar Pszichiátriai Társaság, a Magyar Pszichológiai Társaság, illetve a Magyar Szexuális Medicina Társaság azt pedig kifejezetten károsnak tartja, amikor megbélyegzik a szexuális kisebbségekbe sorolható személyeket, vagy úgynevezett reparatív terápiás kísérletekkel megpróbálják őket „átnevelni”.

Amennyiben a fenti témákat tabusítjuk, az információkhoz való hozzáférést elzárjuk, akkor az érintett gyermekek, fiatalok egyedül maradnak a kérdéseikkel, bizonytalanságaikkal. Ennek következményeként pedig jelentősen megnő annak a veszélye, hogy az eleve kiszolgáltatottabb, sérülékenyebb érintett gyermekek, fiatalok körében fokozódik a szorongásos zavarok, önsértő magatartás, szerhasználat, depresszió és az öngyilkos magatartás kialakulásának veszélye

– hívják fel a figyelmet az állásfoglalás megfogalmazói, akik azt is kiemelik, hogy a tudományos felmérések már bebizonyították, hogy a gyermekek szexuális nevelése, felvilágosítása nem várható el kizárólagosan a szülőktől, családtagoktól.

Állításuk szerint tehát amellett, hogy a gyermekek védelme szempontjából a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb büntetőjogi fellépés egyértelműen és határozottan szükséges, a törvény a fiatalok egy részének mentális egészségét kifejezetten veszélyezteti.

Mindannyiunk közös felelőssége, hogy – függetlenül a szexuális identitásuktól vagy orientációjuktól – mentálisan kiegyensúlyozott, egymást elfogadó, önazonos és boldog gyermekek és felnőttek éljenek együtt a jövő társadalmában

– szerepel újabb konklúzióként a szövegben.

A szakemberek célja az állásfoglalással, hogy hozzájáruljanak, ennyivel is alapot adjanak egy széles körű, bizonyítékokon alapuló, tudományos és szakmailag hiteles tájékoztatáson nyugvó társadalmi párbeszédhez.

Rovatok