Index Vakbarát Hírportál

Elkészült a Városháza-ügyet vizsgáló fővárosi bizottság jelentése

2022. január 24., hétfő 16:06

Kiszámítható eredmény született a Városháza-ügyet vizsgáló fővárosi bizottság hétfői ülésén, amelyen a momentumos Soproni Tamás által készített jelentéstervezetet fogadta el a grémium ellenzéki többsége, és leszavazta a Kovács Péter fideszes bizottsági elnök által készített 35 oldalas tervezetet.

Hétfőn befejezte munkáját a Városháza-ügyet vizsgáló fővárosi bizottság, amely a négy ellenzéki tag igen szavazatával, három kormánypárti voks ellenében fogadta el Soproni Tamás alelnök összefoglaló jelentését. A fideszes Kovács Péter tervezetét ugyanakkor három kormánypárti igen és négy ellenzéki nem szavazattal elutasította a testület.

Az elfogadott változat azt rögzíti, hogy az ügyben nem született olyan döntés, amely szerint a városvezetés eladja a Városháza épületét.

Egyetlen bizottsági tag sem tudott megjelölni olyan szűkítő feltételt a pályázati kiírásban, amely a hangfelvételeken szereplő irányított pályázatra vonatkozó sejtetéseket alátámasztotta volna 

– olvasható az elfogadott dokumentumban. A Soproni Tamás által jegyzett szöveg azt is megállapítja, hogy a fővárosi önkormányzat ingatlanértékesítési eljárása a teljes átláthatóságra épül.

A bizottság elnöke, a fideszes Kovács Péter által készített összegzés szerint ugyanakkor a Fővárosi Közgyűlés baloldali többsége és Karácsony Gergely főpolgármester a Városháza eladása kapcsán kirobbant botrány első pillanatától kezdve megpróbálta tagadni és jelentéktelenné tenni a nyilvánosságra került tényeket.

Kovács Péter szerint arra lehet következtetni, hogy Budapest vezetése valóban el akarta adni a Városháza épületét, illetve működik jutalékos rendszer a fővárosi ingatlaneladások körül.

A XVI. kerület fideszes polgármestere azt is hangsúlyozta: a bizottság eredményes munkája a kezdetektől szándékosan kudarcra volt ítélve, mivel a közgyűlés a Fidesz–KDNP javaslatával szemben baloldali többségű bizottságot szavazott meg, a grémium baloldali tagjai a kezdetektől nyíltan prekoncepcióikat hangoztatták.

Ez egybecseng Tarlós István volt főpolgármesternek a korábban lapunknak adott interjújában elmondottakkal. Az egykori városvezető is azt hangsúlyozta ugyanis, hogy az ellenzéki többségű bizottság alkalmatlan lesz az igazság kiderítésére, ami a hatóságokra tartozik.

A momentumos Soproni Tamás, akinek beszámolóját a baloldali többségű bizottság elfogadta, Facebookon közzétett bejegyzésében viszont azt írta:

Büszke vagyok rá, hogy a főváros vezetése a teljes átláthatóságra való törekvéséről tett tanúbizonyságot, amikor támogatta az ügyben a vizsgálóbizottság felállítását.

A momentumos politikus hozzátette: a munka során több mint tíz embert hallgattak meg sok-sok órán keresztül, mely meghallgatások és a rendelkezésükre álló mintegy 5,5 GB terjedelmű dokumentumtömeg alapján öt megállapítást tettek. Ezeket egyenként felsorolta a közösségi oldalán.

Mint ismert, tavaly novemberben lapunk írta meg először, hogy a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök lépéseket tettek a Városháza értékesítésére. Ezt követően számos hangfelvétel is napvilágot látott az üggyel kapcsolatban, miközben Karácsony Gergely főpolgármester mindvégig visszautasította a vádakat, amelyek szerint jutalékos rendszer működne a fővárosnál.

Az ügyben a fővárosi bizottság mellett a hatóság is vizsgálódik, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda indított befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt nyomozást . Összefoglaló cikkünket a Városháza-ügy fejleményeiről itt olvashatják.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok