Index Vakbarát Hírportál

Tovább drágul a jogosítvány

2022. január 24., hétfő 12:11

Az előző évekhez képest ugrásszerűen emelkedett a jogosítványszerzés költsége. Öt év alatt több mint 80 ezer forintos a drágulás.

Egy átlagos gépjárművezetői tanfolyam ára tavaly augusztusban 235 050 forint volt, 2016-ban 153 530 forint. Az emelkedő költségek okai közt szerepelnek a rendkívül gyorsan dráguló üzemanyagárak, illetve a kiemelkedően magas kereslet.

Közben a kormány a költségek csökkentését igyekezett előmozdítani

egy 2018-ban bevezetett intézkedéssel, amely szerint aki 20 éves koráig sikeres KRESZ-vizsgát tesz, 25 ezer forintig visszakapja a képzésére fordított összeget.

Nálunk három nagy tétel van. Az üzemeltetési költség, a bérköltség és járulékai, illetve maga a járműeszköz beszerzési költsége. Az üzemeltetési költség a kormány üzemanyagár-maximálásának köszönhetően nem drágult

– nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Orosz János, a Magyar Autósiskolák Szövetségének örökös elnöke.

A tanfolyamok iránti érdeklődést azonban a koronavírus-járvány sem fékezte, nagyjából ugyanannyian jelentkeznek oktatásra évről évre az iskoláknál. Egyetlen érzékelhető hatás, hogy többen választják az online KRESZ-oktatást. 

Az uniós átlagnál sokkal olcsóbb nálunk a jogosítvány szerzése. Csak hogy egy példát említsek, tőlünk nyugatabbra 55 euró egy óra díja, ez átszámítva körülbelül 19 500 forint, pedig ott is javarészt a hazánkban használtakhoz hasonló autókkal oktatnak

– tette hozzá Orosz János.

A nyugati árakkal szemben Magyarországon egy tanóra átlagos díja 7000 forint körül mozog.

Az UNI autósiskola vezetője, Fazekas Zoltán mindezt azzal egészítette ki, hogy várhatóan a tavalyihoz képest is tovább emelik majd a képzéseik árát, mert az infláció 7-8 százalék körül alakult. 

Ha a benzinárat nem maximálja a kormány, akkor most 500 forint felett lenne ez az összeg, amely további drágulásra adna okot. 

Próbáltunk idén ahhoz igazodni, hogy ne kelljen év közben árat emelnünk, így ezért jutottunk a körülbelül 5 százalékos emelésre. Sajnos minden autósiskoláról elmondható, hogy nincs elég oktató a megnövekedett kereslethez, hiszen nagyon sokan szeretnének jogosítványt szerezni

– fogalmazott Fazekas Zoltán.

(Via BOON

(Borítókép: Pénznyomda / MTI)

Rovatok