Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergelyék meghozták a döntést, előremenekülnek

2021. október 22., péntek 18:16

„A Fővárosi Önkormányzat nem tudja kivárni a kormányváltást, mert a városnak működnie kell” – kezdte beszédét Karácsony Gergely azon a pénteki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette, hogy új, alacsonypadlós trolibuszok érkezhetnek 2022 végétől Budapestre.

A főpolgármester azt mondta, a tervek szerint 2023 végéig 48 új Solaris trolibuszt biztosítanak a közösségi közlekedés számára, amire a fővárosi önkormányzat által 2014-ben kötött szerződés ad lehetőséget. 

A főváros mindent megtett azért, hogy a kormány betartsa az előző városvezetésssel kötött, a járműbeszerzés forrásainak biztosításáról szóló megállapodást, de a kabinet nem tartja be ezt az ígéretet 

– jelentette ki Karácsony Gergely. Hozzátette: a főváros próbálkozott azzal is, hogy az európai fejlesztési bank hiteléből vásárolják meg ezeket a járműveket, de a lehíváshoz a kormány nem járult hozzá.

Azt kellett mérlegelnünk, hogy megpróbáljuk minden erőnket megfeszítve forrásokat találni a trolik megvásárlására vagy elengedjük a lehetőséget, és ezzel valószínűleg hosszú időre lemondunk a trolibuszpark fejlesztéséről 

– fogalmazott a főpolgármester elárulva, hogy végül azt a döntést hozták, hogy előremenekülnek. A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán dönt a járműbeszerzéséről, és ha elfogadja az előterjesztést, akkor belevágnak az üzletbe, azt remélve, hogy az ehhez szükséges források biztosítását nem fogja akadályozni a következő kormány.

A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója közölte, hogy a Solaris–Škoda Trollino típusú járművekből 12 szóló és 36 csuklós érkezhet majd Budapestre, és ezzel 2023 végére megvalósulhat, hogy a jelenlegi 14 fővárosi trolibuszvonalon már kizárólag alacsonypadlós trolibuszok közlekedjenek. Ráadásul a korábban kötött szerződés lehetőséget ad Budapestnek, hogy 2014-es áron, vagyis jelenlegi áruknak mintegy a feléért vásárolja meg a vadonatúj trolikat. 

Az alapanyagok, a gyártási költségek, az energiaárak, a logisztika és a munkaerő ugrásszerű drágulása miatt ugyanis egy új közbeszerzési eljárás során várhatóan másfél-kétszer magasabb áron lehetne beszerezni a járműveket,

 és ezek csak jóval később állhatnának forgalomba. 

A trolibuszok nagy előnye az elektromos buszokhoz képest, hogy a felsővezetéknek köszönhetően menet közben töltődnek, így kevesebb akkumulátor kell az önjárás biztosításához, könnyebbek egy teljesen elektromos busznál, ezért kevésbé terhelik az úthálózatot. Fontos kiemelni továbbá, hogy egy trolibusz jelenleg még olcsóbb is egy hagyományos elektromos busznál

– mutatott rá Walter Katalin.

A 48 trolibusz összesen mintegy 26,7 millió euróba kerül, ennek fedezetét a Fővárosi Önkormányzat biztosítaná.

Ez most éppen egy remek alkalom lehetne a kormánynak, hogy bebizonyítsa, nem igaz a Budapest kivéreztetéséről szóló vád

– fogalmaz már a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület, amely ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a főváros részéről ez egyfajta ugrás az ismeretlenbe.

A főváros kényszerhelyzetben van, ha nem akarja elveszíteni az opciót, kénytelen a saját, meglehetősen lyukas költségvetése terhére kötelezettséget vállalni. Mármint a jövő évi meg az azutáni terhére, ami egyenlő a lutrival

– írták közösségi oldalukon.

Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy idén ősszel két új Trollino 18 típusú csuklós trolival bővül a fővárosi tömegközlekedési flotta, ezek a próbafutásukat már meg is kezdték a budapesti közutakon. Az új járművek műszaki kialakítása megegyezik a forgalomban lévő negyedik generációs trollinókéval, a homlokfaluk ugyanakkor megváltozott a legutóbbi modellfrissítéskor. A két új trolibusz finanszírozása a Solaris–Škoda konzorcium és a BKK közötti elszámolási megállapodás alapján történt.

Rovatok