Index Vakbarát Hírportál

Tornádó után – olyan a cseh kórház, mintha háború robbant volna ki

2021. június 25., péntek 12:21 | aznap frissítve

20 millió forint azonnali gyorssegélyt biztosít a Hungary Helps program Csehországnak. A miniszterelnökség közleménye szerint az összeget a súlyos természeti katasztrófa nyomán keletkezett károk enyhítésére és Hrušky templomának helyreállítására szánják.

A magyar segítségnyújtás a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben valósul meg, tárgyi eszközök adományozásával a közösen meghatározott humanitárius célokra. A segélyszervezet emellett adománygyűjtést is indít a tornádó károsultjainak megsegítésére. A pénzadományokat online, bankkártyás adományozással honlapjukon keresztül, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon várják, a közleményben „Csehország” megjelöléssel.

A Magyar Református Szeretetszolgálat pedig segélycsapatot indít a helyszínre. A mentési munkálatokba osztrák és szlovák mentők is nagy számban bekapcsolódtak. Ausztriából például húsz mentőkocsi és két mentőhelikopter érkezett.

A tornádó csütörtök este csapott le Dél-Morvaországra. Legkevesebb hárman meghaltak, és több mint hatvanan megsérültek, tízen közülük súlyosan – közölte a helyi mentőszolgálat szóvivője.

A kórházakban három személyt nem sikerült megmenteni, sérüléseik rendkívül súlyosak voltak

– mondta a részletek ismertetése nélkül Michaela Bothová. Ugyanakkor nem kizárt, hogy az áldozatok és a sérültek száma emelkedni fog, mert a szélvihar pusztította épületek átkutatását a tűzoltók még nem fejezték be.

A hodoníni kórház igazgatója szerint a sérülések jelentős részét csonttörések és fejsérülések teszik ki.

A kórházban olyan a helyzet, mintha háború tört volna ki

– fogalmazott Antonín Tesařík, hozzátéve, hogy hasonlóan néznek ki a tornádó által sújtott települések is.

A jégesővel kísért tornádó legsúlyosabban Hodonín és Břeclav környékét sújtotta, ez a Brünn–Pozsony autópálya cseh–szlovák államhatár előtti oldalán lévő terület. Szemtanúk közlése szerint több helyen teniszlabda nagyságú jégdarabok is hullottak az égből. Hrušky, Lužice, Moravská Nová Ves és Hodonín településeken házak tucatjait rombolta le a szélvihar. 

Jana Maláčová munkaügyi és népjóléti miniszter bejelentette: a károsultak minden formalitás nélkül, csak személyazonossági igazolványuk felmutatásával 58 ezer koronás (mintegy 800 ezer forintnyi) gyorssegélyt vehetnek fel.

Jan Hamáček belügyminiszter bejelentette, hogy válságstáb alakul a munkálatok irányítására. Több kormánytag, köztük Alena Schillerová kormányfőhelyettes, a helyszínre indult. Andrej Babiš kormányfő jelenleg Brüsszelben van, ő éppen a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudott még visszaindulni Csehországba.

Rovatok