Index Vakbarát Hírportál

Dermesztő hatása lehet a siófoki arcfelismerő kameráknak

2021. június 12., szombat 08:44 | aznap frissítve

Adatvédelmi anomáliákat vethet föl, hogy Siófokon arcfelismerő kamerákat telepítenek.

Egy arcfelismerőkamera-rendszer ugyanis súlyos problémát jelenthet, ha azt integrálják más, például rendőrségi adatfeldolgozó rendszerekkel, mert így azonosíthatóvá válnak a kamerák által rögzített képeken szereplők.

Remport Ádám, a TASZ jogásza a 444.hu-nak elmondta: az adatbázisokkal összekötött arcfelismerő rendszereknek igen dermesztő hatása lehet, hiszen akár azt is meg lehet velük figyelni, hogy egy adott személy hova jár templomba, orvoshoz, vagy akár egy tüntetés résztvevőit is azonosítani lehet velük. 

Siófokon, a Petőfi sétányon 39 arcfelismerős, emberek követésére alkalmas kamerát szerelnek majd fel. Az önkormányzat szerint a térfigyelő rendszer nagyon hatékony bűnmegelőzési eszköznek bizonyult: „A jogszabályi felhatalmazásnak megfelelően megtervezett, évekkel ezelőtt elkezdett bűnmegelőzési stratégia eredményeként a bűnesetek száma 90 százalékkal csökkent a 8-10 évvel ezelőtti adatokhoz képest Siófok nyári időszakában az egyik legnépszerűbb közterületén, a Petőfi sétányon.” 

Most modernizálják a rendszert. A város a kínai Dahua Technology technológiáját fogja telepíteni a jövő nyárig. Kínában az ujgurok tömeges automatikus megfigyelésére használják a cég termékét. Az Amerikai Egyesült Államok már 2019-ben feketelistázta, az amerikai szövetségi hírközlési felügyelet pedig 2021 márciusában „elfogadhatatlan nemzetbiztonsági kockázatnak” minősítette a cég termékeit és szolgáltatásait.

Rovatok