Index Vakbarát Hírportál

Böjte Csabával találkozott Kásler Miklós

2021. május 13., csütörtök 12:35

Böjte Csaba ferences szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával találkozott csütörtökön Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A miniszter a Facebook-oldalán azt írta, Böjte Csaba testvér Urunk mennybemenetelének ünnepén volt ismét a vendége, és a koronavírus-fertőzésből történt felgyógyulását követően nagy örömmel tölti el a minisztert, hogy Csaba testvért a szolgálata okán láthatta viszont.

Kásler Miklós hangsúlyozta, Böjte Csaba őszinte elhivatottsága, amellyel támogatja, felkarolja és segíti a szükséget szenvedők ügyét, mindenki számára példaként szolgál.

Böjte Csabát már januárban is fogadta Kásler Miklós. Azt követően közös sajtótájékoztatót tartottak abból az alkalomból, hogy a ferences szerzetes felépült a koronavírus-fertőzésből.

A dévai gyermekotthon alapítója akkor elmondta, hogy novemberben nagyon köhögött. Kásler Miklós felhívta, és észlelte, hogy beteg, ezért intézkedett a magyarországi kezeléséről. December elején jöhetett ki a Szent László-kórházból.

A dévai gyermekotthon alapítója akkor arra biztatta az embereket, hogy vegyék komolyan a koronavírust, mert nehéz tőle megszabadulni.

Rovatok