Index Vakbarát Hírportál

6000 négyzetméter zöldterület várja beépítőjét Óbudán

2021. május 13., csütörtök 19:45

Tizenöt éve az önkormányzat a szóban forgó helyszínt magántulajdonostól vásárolta meg. A kerület alpolgármestere a tervezett bérbeadás részleteinek ismertetésével hűti a kedélyeket.

A Pók utcai lakótelep mellett, a Nánási út és a Vitorla utca találkozásánál lévő, mintegy 6000 négyzetméteres zöldterület hasznosításának pályázati kiírásáról döntött Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere. A "Római kapuja" címet viselő pályázati felhívás szerint kifejezetten előnyben részesítik azt a vállalkozást, mely az egész zöldterületre kiterjedő koncepciót tesz a bírálóbizottság asztalára. A helyszínen két épületet is fel lehet majd húzni, ezek működtetéséhez pedig a területet közművesíthetik.

A határozat mellékleteként olvasható pályázati kiírás szerint akár konténer szerkezetű épületek is létesíthetők a területen. 

A helyzet érdekessége, hogy Tarlós István polgármestersége idején a füves, fás ingatlan külföldi magántulajdonban volt, annak birtokosa pedig 

az egyik nagy német élelmiszer üzletlánchoz tartozó szupermarketet szeretett volna felépíteni, de az önkormányzat akkor kivette a szabályozási tervből a tervezett funkciót, megtartva ezzel azt parkos, zöld területnek.

- mondta Gyepes Ádám önkormányzati képviselő. A tulajdonos ezért beperelte az önkormányzatot, a bíróság pedig az ingatlan megvásárlására kötelezte a helyhatóságot, ami meg is történt (az adófizetők több száz milliós közpénzéből).

Lapunk úgy értesült, hogy az előző városvezetés is gondolkodott a terület valamilyen hasznosításán, 2016 végén el is készült egy tanulmányterv, mely valamilyen kulturális célú fejlesztést (könyvtár, közösségi ház) gondolt a helyszínen megvalósítani. A koncepciót a lakossági egyeztetésen kialakult ellenérzések miatt végül elvetették, így maradt zöldterület.

A kerület most a nyertes pályázónak 5 évre biztosítaná a különösen értékes terület használatát az anyagi haszonszerzés nem titkolt szándékával. Úgy tudjuk, a Római-fürdő SE, helyi civil szervezet a tervezett hasznosítás ellen aláírásgyűjtésbe kezd, mivel attól tartanak, hogy a Nánási Udvarhoz hasonló, lemurvázott terület létesül majd ott is wc-vel, parkolókkal.

Megkérdeztük az önkormányzattól, hogy a Pók utcai lakótelep melletti zöldterületet milyen szempontrendszer alapján tekintik alulhasznosítottnak, és azt is, hogy a döntést milyen lakossági egyeztetés előzte meg. Czeglédy Gergő alpolgármester ugyan nem részletezte az alulhasznosítás miértjét, néhány kérdésben azonban eligazítást adott. Idén márciusban a helyben lakók egy kérdőíves megkeresés nyomán arról nyilatkoztak, hogy zöldfelület és a park fejlesztést, illetve közösségi találkozóhelyet szeretnének látni a területen. Az is kiderült, hogy a park kutyás közössége szeretné továbbra is használni, így velük tovább egyeztetnek.

A pályázati koncepció egyébként ideiglenes hasznosítású felépítmény elhelyezésére vár javaslatot, szokványos beépítésre egyáltalán nem lesz lehetőség, így a rendelkezésre álló 6000 négyzetméter töredékére, annak mindössze 1-2 százalékára kerülhet valamilyen ideiglenes egység.

Az önkormányzat a területen a leendő üzemeltetőnek azt is előírja, hogy ott közösségi funkciót is kell biztosítani. Arról, hogy ez közelebbről mit is takar, a pályázat kiírója nem ad eligazítást.

A kerületi ügyekkel foglalkozó Óbudai Hírek a terület lebetonozásáról ír, Czeglédy szerint erről szó sincs, a faállomány ritkítására sincs lehetőség, a pályáztató egyik célja épp az, hogy az ott lévő zöldfelület minősége javuljon.

Rovatok