Index Vakbarát Hírportál

Megvan, mikor lesz az előválasztás

2021. május 12., szerda 08:58

Az ellenzéki pártelnökök úgy döntöttek, hogy lehetővé teszik az előválasztáson mind a személyes, mind az online regisztrációt és szavazást – olvasható a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közös közleményében. 

Kedden ismét ülésezett a hat ellenzéki párt elnöke és társelnöke, a pártok az előválasztás kulcskérdéseiről tárgyaltak. Közleményükben hírt adtak az előválasztás legfontosabb részleteiről, amelyek a következők:

Mint írják: így, hogy az utolsó nagy kérdésre is megszületett a válasz, még biztosabban állnak ki az előválasztás intézménye és a kormányváltás ügye mellett.

Bár a Fidesz a választási rendszer folyamatos átalakításával gyakorlatilag minden erejével a demokratikus versenyt ássa alá, a kormányváltásra szövetkezett hat párt ezt visszahozza a választók életébe az idén ősszel tartandó előválasztáson. Tudjuk, hogy a kormány nem fogja megkönnyíteni a dolgunkat, de megfogadtuk: mindent megteszünk azért, hogy az előválasztást sikeresen megtartsuk, és az ellenzéki választók elmondhassák a véleményüket – hiszen az előválasztás a demokrácia ünnepe is

– olvasható a közleményben. 

Rovatok