Index Vakbarát Hírportál

Kedvezményesen megvehetők lehetnek az önkormányzati bérlakások

2021. május 12., szerda 08:48

A budavári műemléklakások bérletének rendezése jelentette azt a szikrát, amely begyújtotta a lakástörvény módosításának rakétáját. A hosszú távon kalkulálható bérleti díjak és a jog örökölhetősége évtizedek óta biztonságot jelentett a műemléklakások bérlőinek. Miután azonban ezen akart az I. kerület változtatni, Böröcz László fideszes parlamenti képviselő kedden éjszaka benyújtotta a lakástörvény módosítását. 

A politikus az Indexnek azt mondta, a budai Várban a bérleti jogoknak is komoly forgalmi értéke van, ezekkel az ingatlan piaci értéke szerinti 50 és 70 százalékán kereskedtek. Ez és az alacsony bérleti díj egyfajta kompenzációja volt azoknak, akiknek nem adta el az önkormányzat a lakást. A csapdahelyzetet az okozta, hogy aki korábbi ingatlanának eladásából vett bérleti jogot, most szembesült azzal, hogy jelentősen megemelkedhet a havonta fizetendő bérleti díj.

Ezt korábban V. Naszályi Márta polgármester lapunknak azzal indokolta, hogy az önkormányzat 2013 óta nem állapította meg a költségalapú lakbér mértékét, ők pedig szeretnék ezeket a jelen realitásaihoz igazítani. 

Most a bérlők lakhatási biztonságát szem előtt tartva, a tömeges megkeresések nyomán, az egyeztetéseket követően Böröcz László azt a javaslatot nyújtotta be a parlamentnek, hogy

a bérlők (köztük azok, akik a kilencvenes években nem vették meg az önkormányzati bérlakásukat) most rendkívül kedvezményesen megvehessék bérleményeiket. A jogalkotói szándék hátterében az áll, hogy mindenki magántulajdonhoz juthasson, az is, akinek másként erre nem lett volna módja.

Minden bérlő vételi jogot kap, a forgalmi érték 30 százalékáról indul a kedvezmény, és lineárisan, bérleti évenként 1 százalékkal csökken a vételi ár egészen az ingatlan becsült értékének 15 százalékáig. Tehát aki legalább 15 éve bérli az ingatlant, az a forgalmi érték 15 százalékán veheti meg. A kedvezmény azokra vonatkozik, akik 2020. december 31-e előtt létesítettek bérleti jogviszonyt.

A tervezett módosítás több tízezer családot érinthet. Jelenleg közel 100 ezer önkormányzati lakás van, ezek nagyjából 15 százaléka üresen áll. A javaslat a bérlő kijelölési joggal rendelkező, illetve a szükséglakásokat nem érinti. 

(Borítókép:  Böröcz László fideszes képviselő napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. december 7-én.  Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok