Index Vakbarát Hírportál

A veszélyhelyzet végéig érvényben maradnak a lejárt okmányok

2021. március 6., szombat 17:20

Nem befolyásolják a kormányablakok nyitvatartását a március 8-án életbe lépő szigorítások, és azok az okmányok is érvényben maradnak, amelyek lejárnának a lezárások idején – közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.

Azt írták: a társadalmi kontaktusok számának csökkentése érdekében a kormány meghosszabbította a lejáró okmányok érvényességét,

így a november 4-e után lejárt igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig Magyarország területén használhatók maradnak.

Ugyanez vonatkozik még azokra az okmányokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, március 11. és július 3. között jártak le.

Közölték azt is, a kormányablakok és a kormányhivatali ügyfélszolgálatok továbbra is

kizárólag előzetes időpontfoglalással fogadják az ügyfeleket.

A kormányablakok esetében a már november 11-e óta érvényben lévő rendszer alapján az idopontfoglalo.kh.gov.hu oldalon, a megújult magyarorszag.hu oldalon, illetve az ingyenesen hívható 1818-as telefonszámon továbbra is lehetőség van időpontfoglalásra.

Emellett azonban a Miniszterelnökség azt kérte, hogy az ügyfelek

CSAK A LEGSZÜKSÉGESEBB, HALASZTHATATLAN ÜGYEKKEL KERESSÉK FEL A KORMÁNYABLAKOKAT,

és ha mód van rá, akkor válasszák az elektronikus ügyintézési lehetőségeket az Ügyfélkapun vagy a magyarország.hu weboldalon keresztül. 

Rovatok