Index Vakbarát Hírportál

TEÁOR-kód alapján van megszabva, ki tarthat nyitva a járványidőszakban

2021. március 1., hétfő 19:26

A karantén negyedik hónapjába érve egyre többeket visel meg, hogy a korábbi edzési lehetőségek beszűkültek: az edzőtermek zárva tartanak, a szabadban sportolni pedig nem túl kellemes a hidegebb időben. Pedig arra is volna lehetőség, hogy profi körülmények közt eddzünk az otthonunkon kívül: van olyan beltéri edzésforma, amit jelenleg is igénybe lehet venni. Valójában TEÁOR-kód alapján van megszabva, hogy ki tarthat nyitva a járványidőszakban – mondta el az Indexnek a HolaSlimX Stúdió üzletvezetője.

A miénk például fizikai közérzetjavító szolgáltatásnak minősül, ráadásul egyszerre összesen 2 fő tud teljesen elszeparáltan edzeni. Itt nem fordulnak meg nagy tömegek, mint az edzőtermekben a normál nyitvatartás idején. Minden vendég után szellőztetünk, és le is takarítjuk a gépeket

– avatott be a titokba Laton Tímea. 

Előző cikkünk után, amelyben arról írtunk, hogy a sportegyesületi tagságot kihasználva kiskapu nyílt a konditermekbe, több olvasónk is megkeresett minket azzal, hogy a koronavírus-fertőzés miatt hozott védelmi rendelkezések betartatása nem egységes. 

Minket pontosan azért büntetett meg a rendőrség, mert „csak” érvényes tagsággal rendelkeztünk egy sportegyesületben, míg a hatóság az adott sportszövetségtől kért tőlünk egy úgynevezett versenyigazolást, ami szerint mi regisztrált versenyzők vagyunk az adott szövetségnél nem csak sportegyesületi tagok 

– írta egyik olvasónk, nevének elhallgatását kérve. 

Vagyis a rendőrség szerint simán az érvényes sportegyesületi tagság nem jogosít fel az edzőtermek látogatására. Érdemes tehát körültekintően tájékozódni, különben komolyabb összeget gombolhatnak le rólunk bírság formájában. 

Rovatok