Index Vakbarát Hírportál

Fegyveres rablás miatt letartóztattak négy embert Budapesten

2021. január 26., kedd 11:15

A Budai Központi Kerületi Bíróság – nem végleges végzésében – egy hónapra elrendelte két nő és két férfi letartóztatását, akiket társtettesként felfegyverkezve és csoportosan elkövetett rablás bűntettével gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Törvényszék kedden az MTI-vel.

A megalapozott gyanú szerint a két nő január 18-án szexuális szolgáltatást ígért az ügy két sértettjének, akiknek a lakásán megjelentek. Bár átvettek fejenként 60-60 ezer forint készpénzt, a „szolgáltatást” nem teljesítették, és miután eltulajdonították a sértettek nagyértékű mobiltelefonjait, távozni készültek a lakásból. Az egyik sértett átutalt az egyik gyanúsítottnak további 65 ezer forintot, de a nők így is távozni akartak. A sértettek ekkor vették észre, hogy a telefonjaik eltűntek.     

Miután nem akarták kiengedni a két nőt, azok kiabálni és egy pisztollyal fenyegetni kezdték őket, és odahívták két férfi ismerősüket. Közülük az egyik egy tőrrel fenyegette a sértetteket, másikuk lövést is leadott feléjük, miközben a két nőt igyekezett kijuttatni egy ablakon keresztül. Ezt követően a gyanúsítottak távoztak a helyszínről

– írják. A gyanúsítottak cselekménye – bizonyítottság esetén – öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A közleményben hozzátették, valamennyi terhelt büntetett előéletű, és több büntetőeljárás is folyik ellenük – többek között lopás, garázdaság, kábítószer birtoklásának vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt.  

Mindezek alapján a bíróság álláspontja szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazása nélkül elérhetetlenné válnának, valamint nagy valószínűséggel további bűncselekményeket követnének el. A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsítottak és védőik jelentettek be fellebbezést

– olvasható a közleményben. 

Rovatok