Index Vakbarát Hírportál

Megalakult az Állatvédelmi Központ Budapesten

2021. január 26., kedd 13:09

Az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) új szervezeti egységeként január elsején kezdte meg működését az Állatvédelmi Központ, amelynek feladata az edukáció mellett, hogy tudományos hátteret biztosítson az állatvédelem területén dolgozó valamennyi szereplőnek – hangzott el az intézményt bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Az új jogi, elemző és módszertani központ az állatvédelemmel foglalkozó valamennyi tudományágat összefogja. Feladata, hogy a tudomány oldaláról támogassa a hazai állatvédelem fejlődését, hozzájáruljon a társadalmi szemléletformáláshoz, a felelős állattartás fontosságának tudatosításához

– emelte ki Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora. 

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerint mérföldkő az állatvédelem tekintetében a központ, amelynek célja, hogy tudományos és szakmai alapon támogassa az állatok védelmében tett intézkedéseket.

Rovatok