Index Vakbarát Hírportál

Segíteni akar a Fidesznek a Budapest Pride

2020. december 4., péntek 15:13

A Budapest Pride felajánlja segítségét a Fidesznek, hogy építsünk olyan országot, ahol senkinek nem kell úgy élnie, mint Szájer Józsefnek – olvasható a szervezet honlapján. Eszerint 

az, hogy Szájer Józsefről 30 éve tudják a Fidesz-tagok, hogy a férfiakhoz (is) vonzódik, mégis titkolnia kellett, sokkal többet elárul a Fidesz politikai kultúrájáról, mint Szájer Józsefről, és testközelből figyelhetjük meg, mit tesz a kormánypárt azokkal a tagjaival, akik nem illeszkednek az aktuális pártideológiába.

A Szájer-ügyből leginkább arra lehet következtetni, hogy a Fideszben jelenleg teljesen mindegy, hogy milyen munkát végez valaki, ugyanis ha ez az ember a saját neméhez (is) vonzódik, számára az egyetlen opció az, ha titkolózik és hazudik magáról a nyilvánosság előtt, különben nincs helye a pártban. Úgy folytatják, 

A Fideszben, úgy tűnik, úgy lehet magas pozíciókat elérni, ha vagy heteró vagy, vagy azt hazudod magadról, hogy heteró vagy. Egy ilyen politikai közösség pedig, mint az már a napnál is világosabban látszik, megnyomorítja a tagjait.

Hozzáteszik, azért dolgoznak, hogy minden LMBTQ-embernek jobb legyen Magyarországon élni, még azoknak is, akik a Fidesz vagy a KDNP tagjai és szimpatizánsai. Megjegyzik, hogy rengeteg olyan magyar és nemzetközi példát ismernek arról, hogy milyen hatással van az emberekre, ha évtizedeken keresztül hazugságban és bujkálva kell élniük.

Nem ritka az sem, hogy belőlük lesznek a leghangosabban buzizó homofóbok.

.

Rovatok