Index Vakbarát Hírportál

Tragédia Grófóéknál

2020. december 3., csütörtök 11:31 | aznap frissítve

A Dikh Tv információ szerint Kis Grófónak, az ország mulatós sztárjának az édesapja ma hajnalban meghalt.

Egy héttel ezelőtt még arról számolt be az Index, hogy a koronavírus szövődményeként fellépő kétoldali tüdőgyulladással fekszik kórházban Kis Grófo.

Néhány nappal ezelőtt a mulatós zene egyik legnépszerűbb alakjának az apja, Nagy Grófo is elkapta a koronavírust, neki jóval súlyosabb tünetei voltak.

Kis Grófo testvére, a Blikknek még ma reggel azt árulta el, hogy az apjuk, Nagy Grófo, vagyis idősebb Kozák László napokra lélegeztetőgépre került, azonban úgy tűnt, állapota javul.

Hála az égnek, már édesapánk is jobban van, szerencsére nem volt semmilyen alapbetegsége, ezért élte túl a vírust, ha nem is könnyen. Pár napja lekerült a lélegeztetőgépről, nemsokára haza is engedhetik. A bátyámnak, bár iszonyatosan meggyötörte a betegség, nem volt szüksége ilyen drasztikus beavatkozásra. 

Ma reggel viszont több forrásból is megerősítették, hogy Kis Grófo édesapjának az állapota rosszabbodott, és meghalt.

Rovatok