Index Vakbarát Hírportál

Elítélték Budapesten az ISIS terroristáját

2020. december 3., csütörtök 13:51 | aznap frissítve

Elsőfokon emberiesség elleni bűntett miatt elítélték F. Hassant, aki tagja volt az ISIS-nek és több gyilkosságban is részt vett – írja az ügyeszseg.hu.

A szír állampolgárral szemben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség tényleges életfogytiglani szabadságvesztést indítványozott 2019 szeptemberében.

A bíróság emberiesség elleni bűntette miatt bűnösnek mondta ki a vádlottat és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, azzal, hogy 30 év múlva feltételes szabadságra kerülhet.

Hozzátették: az ügyészség súlyosbításért, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésért fellebbez.

A vádirat  szerint F. Hassan – miután csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez – a 2015. évre a szervezet egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka lett. A vádlott a terrorszervezet céljaival azonosult, melynek része volt a Szíriai Arab Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, és az elfoglalt területeken az Iszlám Állam hatalmának kiépítése, majd fenntartása.

A vádlott 2015. május 13. és május 15. között al Shokni város főterén

egy társával közösen a település vallási vezetőjét, az imámot lefejezte,

melyről a megfélemlítés fokozása érdekében egy ismeretlen társuk később nyilvánosságra hozott felvételeket készített.

Ezen túl a vádlott és fegyveres társai 2015. május 13. napját követő napokban a várost végigjárva

legalább huszonöt személyt, köztük nőket és gyermeket öltek meg.

A vád szerint a módszeresen végrehajtott emberölések közül F. Hassan vádlott legalább két személy kivégzésében személyesen is részt: egy személy lefejezésében és egy polgári személyt személyesen, pisztolylövéssel ölt meg.

Az Európa Unió több tagállamára – így Máltára, Belgiumra és Görögországra is kiterjedő – nyomozás  megindításában a Terrorelhárítási Központ működött közre. A tagállamok bűnügyi hatóságai közötti együttműködést a hágai székhelyű EUROJUST magyar nemzeti tagja fogta össze, közreműködésével

összesen tizenöt jogsegélykérelem keretében került sor bizonyítékok beszerzésére.

A vádlott és a védő felmentésért fellebbezett, a vádlott letartóztatásban marad az ügyészség indítványa és a bíróság döntése alapján.

Rovatok