Index Vakbarát Hírportál

Geszti Péter is elkapta a koronavírust

2020. november 29., vasárnap 08:05

Aki követi Geszti Péter közösségi oldalát, észrevehette, hogy a dalszövegíró három hete nem tett közzé semmit. Ez eddig nem volt jellemző rá, így a napokban Facebookon tett felhívást, amelyben arra kérte rajongóit, hogy legyenek vele szombat délután, ugyanis elmondja, mi a helyzet vele, és mi a távollétének oka.

Geszti közel negyedórás bejelentkezésében elárulta, hogy betegség miatt jegelte a közösségi oldalait, és bizony koronavírus állt a háttérben.

Nem nagyon szoktam ilyet csinálni, mert szégyenlősebb fiú vagyok annál, de a lényeg az, hogy három hétig tulajdonképpen nem posztoltam semmit. Ennek az oka nyilván nagyon egyszerű volt. Covid-távon le kellett győznöm nekem is ezt a vírust, és jelentem, jól vagyok, negatív teszteken is túl vagyok. A helyzet az, hogy én kevéssel megúsztam, mert csak egy kis köhögésem és egy pici hőemelkedésem volt. De ez lényegtelen is, az én koromban már nem illik betegségekről beszélni.

Rovatok