Index Vakbarát Hírportál

Vizsgáikért aggódnak a tesztelésre kivezényelt orvostanhallgatók

2020. november 27., péntek 13:46 | aznap frissítve

November 23-án elindult az egészségügyi, a szociális, a bölcsődei és az óvodai dolgozók, illetve a pedagógusok gyorstesztelése, amelybe bevonták az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő egyetemi hallgatókat is. Nem mindenki örül ennek, vannak, akik kényszervezénylésként élik meg a helyzetet, ami az egészségügyi kockázatok mellett a vizsgaidőszakban való felkészülésüket is hátráltatja.

Az Index írta meg először Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára levele alapján, hogy a hallgatókat a tesztelési feladatok elvégzésére vezénylik.

Az ITM aztán közleményben tájékoztatott arról, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben az Operatív Törzs döntései szerint

a hallgatókat még szélesebb körben szükséges bevonni

a gyakorlati feladatokba, elsősorban az iskolai és óvodai pedagógusok és a bölcsődékben dolgozók, valamint – ahol ez szükséges – a szociális intézmények országos szűrésébe.

Azt is írták, hogy a hallgatók átlagosan kéthetes gyakorlati tevékenysége a félévbe beleszámít, és ezért fizetést kapnak. Hétköznap napi 5000 forint, hétvégén napi 7500 forint adómentes díjazás illeti meg a diákokat.

Áldozatkészségüket és együttműködésüket ezúton is köszönjük. Részvételükkel maguk is segítik a járvány elleni védekezést és az egészségügyi dolgozók tehermentesítését

– tette hozzá az ITM.

A hallgatók kivezénylésében a kormányhivatalok az illetékesek. A feladat alól azok a hallgatók mentesülnek, akiknek az egészségi állapota ezt indokolja, aki várandós, gyermekét egyedül neveli, vagy hozzátartozóját személyesen gondozza.

A tesztelési tapasztalatokkal kapcsolatban a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Szabó Zsuzsa az Indexnek azt mondta, az orvostanhallgatók ügyesek, kedvesek és figyelmesek.

György István, a Miniszterelnökség területi igazgatásáért felelős államtitkára az operatív törzs sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy

a tesztelési feladat elvégzésére kivezényelt egyetemisták nagyon lelkesek és átérzik a helyzet súlyát.

Arról is beszélt, hogy a tesztelők, köztük kétezer egyetemi hallgató, maszkot, pajzsot és köpenyt is kapnak, tehát teljes biztonságban végezhetik a munkájukat.

Felidézte azonban, hogy

az egyik megyében két hallgató arra való hivatkozással nem akart részt venni a tesztelésben, hogy a védőfelszerelések nem megfelelőek.

György István szerint egyes politikai pártok „álhíreket terjesztenek” különböző haszonszerzési céllal, és ezzel akadályozzák a tesztelési folyamatot.

A vizsgáik miatt aggódnak a hallgatók

Az Index több olvasói levelet is kapott olyan hallgatóktól, akiket felháborít, hogy lehetőségük sem volt választani. Ráadásul a vizsgaidőszakukban kényszerítették rájuk a tesztelésben való részvételt, amikor pedig a felkészülésre kellene koncentrálniuk.

Az orvosi vizsgák sikeres letételéhez egy hét kiesése is hátrány jelent

– írta egy hallgató az Indexnek.

Számos egyetemista a kapott napidíjat is aránytalannak tartja, mivel függetlenül attól, hogy ki hány órát segédkezik a tesztelésben, ugyanazt az összeget kapja. Van olyan hallgató, akinek a diákmunkáját kellett otthagynia, és az a pénz, ami a megélhetéséhez kell, az most részben kiesik.

Azok a hallgatók, akikkel az Index felvette a kapcsolatot, mind elmondták, hogy

nem a rendkívüli helyzetben való segítségadást kifogásolják vagy kérdőjelezik meg, hanem a körülményeket, és ahogy a nyakukba zúdították a mostani kényszerhelyzetet.

Azt is hozzátették, a tapasztalat szerint, ahol teheti, az illetékes kormányhivatal megpróbálta úgy beosztani a hallgatókat, hogy maradjon még idejük a délutánból, illetve legtöbbjük a lakóhelyük közelébe lett kirendelve.

Egy Orbán Viktor Facebook-oldalára feltöltött videó szerint a miniszterelnök személyes tapasztalatokat szerzett az országos tesztelésről: Bicskére és Tabajdra fuvarozta az orvostanhallgatókat, illetve az önkénteseket.

Magáról a gondolatról, hogy most tesztelniük lehet vagy kell, mit gondolnak? Hogy ez jó?

– teszi fel a kérdést Orbán Viktor az általa szállított orvostanhallgatóknak.

Szerintem igen, én azt vettem észre, hogy örülnek neki

– válaszolja az egyik utasa.

(Borítókép: Koronavírusteszthez vesz mintát a Debreceni Egyetem orvostanhallgatója a Felsőtárkányi Óvoda és Bölcsőde dolgozójától 2020. november 25-én. Fotó: Komka Péter / MTI)

Rovatok