Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor cenzúrát emleget

2020. november 25., szerda 11:18

„A letiltott cikk, ami nem jelenhetett meg a Project Syndicate-ben” – írta Orbán Viktor a Facebookon azt kommentálva, hogy az Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak címmel írt véleménycikkét nem közölte le a Project Syndicate oldal. Ezért az üzletember közelmúltban megjelent és a kormányoldalon heves kritikával fogadott véleménycikkére írt miniszterelnöki reakció végül a miniszterelnök.hu-n jelent meg. Olvasható angol és német nyelven is. 

Orbán Viktor azzal indít, hogy sokak számára Soros György gazdasági bűnöző, márpedig egy miniszterelnöknek nem kellene gazdasági bűnözővel vitatkoznia. Ő azonban most erre kényszerül. Cikkében megismétli többek között a múlt heti Kossuth rádiós interjújában már kifejtett gondolatait arról, hogy az általa a világ legkorruptabb emberének nevezett Soros György által irányított hálózat egyre erőteljesebb és nyíltabb nyomást fejt ki annak érdekében, hogy egy egységes európai birodalom jöjjön létre. Szerinte a migráció felgyorsításával kevert etnikumú, multikulturális, nyílt társadalmakat akarnak létrehozni, a nemzeti döntéshozatalt lebontani és azt a globális elit kezébe adni.

Úgy fogalmazott, hogy Soros György

nyílt parancsokat osztott ki az Európai Unió vezetőinek. Ebben arra utasítja őket, hogy keményen büntessék meg azokat a tagállamokat, amelyek nem akarnak a globális, nyílt társadalom zászlaja alatt egy egységesülő európai birodalomba betagozódni.

Ezzel szemben a kormányfő szerint  Európa akkor lehet ismét naggyá, ha a nemzetei is újra naggyá lesznek, és ellenállnak mindenféle birodalmi törekvésnek. Hangsúlyozza, hogy a nyílt társadalommal szemben  védett társadalmat akarnak, és veszélyben látja a keresztény szabadságot, amit ő akként definiál, hogy az a döntés szabadságát jelenti, és az többek között a krisztusi tanítás követésére, a haza szolgálatára és a családunk védelmére is lehet használni. 

A kormányfő úgy látja, még nem dőlt el ez a harc, s bár Brüsszel elesni látszik, a nemzetállamok még ellenállnak. 

Rovatok