Index Vakbarát Hírportál

Magyarországra is visszatérhetnek a visszaváltható palackok

2020. november 25., szerda 19:15

A parlament elé tegnap este beterjesztett törvénymódosítások között szerepel a hulladéktörvény módosítása is, amelynek bevezetője szerint a 2029-re elérendő 90 százalékos visszagyűjtési arány a műanyagok területén jelenlegi szakmai ismeretek szerint visszaváltási rendszer nélkül nem érhető el.

A törvény lefekteti az alapjait az új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszernek annak érdekében, hogy a gyártók fontos szerepet kaphassanak a körforgásos gazdaság megvalósítása során azáltal, hogy felelősek lesznek a hulladékká váló termékeikért 

– jelenik meg az előterjesztés szövegében. 

Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, a jogi hierarchiában egy végrehajtásra vonatkozó kormányrendelet határozza majd meg azoknak a csomagolóanyagoknak a körét, amelyekre a várhatóan 2023. július 1-től életbe lépő kötelező visszaváltási díjas rendszer vonatkozni fog. A kormány 2020 februárjában meghirdetett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve alapján a visszaváltási rendszert az üveg- és műanyag palackokra, valamint a fémdobozokra írnák elő.

A Greenpeace üdvözölte a lépést, de egyúttal felhívta a figyelmet, hogy 

önmagában nem elég a visszaváltás lehetővé tétele, a kötelező újrahasználatot, újratöltést is elő kell írni, mert valódi megoldást ez jelent a pazarló és környezetszennyező eldobható kultúrával szemben. 

Egy hasonló rendelkezést – szintén EU-s előírások alapján – nemrég fogadott el a román parlament is.

(Borítókép: Palack visszaváltó automata Berlinben. Fotó: Florian Gaertner / Getty Images Hungary)

Rovatok