Index Vakbarát Hírportál

Operatív Törzs: tegnap már 60 napra zártak be egy budapesti sörözőt

2020. november 25., szerda 12:01

A csütörtöki Kormányinfón tájékoztatják majd a lakosságot a mai kormányülés járványvédelemmel kapcsolatos döntéseiről – közölte Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a mai sajtótájékoztatón. Ezt követően röviden beszámolt az elrendelt járványvédelmi korlátozásokkal kapcsolatban az elmúlt 24 óra rendőri intézkedéseiről. 

A különféle maszkviseléssel kapcsolatos szabályok megsértése miatt egy nap alatt összesen 269 emberrel szemben léptek fel a rendőrök. Ebből 224-en a 10 ezer főnél nagyobb települések önkormányzati rendeleteit szegték meg, ami 14 százalékkal kevesebb az alezredes szerint, mint az előző napi adat. Harmincnégy ember figyelmeztetése mellett 133 helyszíni bírságot szabtak ki, továbbá 57 ember ellen tettek szabálysértési feljelentést.

A kereskedelmi egységekre és vendéglátóhelyekre vonatkozó maszkszabályok megsértőit 36 esetben érték tetten, 9 embert pedig a tömegközlekedési eszközökre vonatkozó szabályok megsértése miatt marasztaltak el. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tegnap egy X. kerületi sörözőt záratott be 60 napra, mivel sem az alkalmazott, sem a sörözőben fogyasztó vendég nem viselt maszkot. Emellett meg is bírságolták az üzemeltetőt.

Kiss Róbert  beszámolt arról is, hogy a kijárási tilalmat 289-en szegték meg tegnap éjjel, két kutyasétáltató ment túl az engedélyezett 500 méteren, és további 4 embert kaptak rajta járőrök a közterületi viselkedési szabályok megsértésén. 

A tranzitforgalomra vonatkozó korlátozások megsértése miatt 51 intézkedést tettek a rendőrök az elmúlt 24 órában. 

Összesen 16 703 esetben ellenőrizték a hatósági házikarantén-szabályok megtartását a rendőrök az elmúlt napon – mondta Kiss Róbert. Hozzátette: 7307 új karantént rendeltek el tegnap, számuk ezzel 41 558-ra emelkedett. A november 24-i tájékoztatón egyébként arról számolt be az alezredes, hogy 6107 új karantén elrendelésével 41 557 hatósági házi karantén van érvényben. Az eltérés oka vélhetően a lejáró karanténhatározatokban lehet. Mobilappos ellenőrzést pedig 3741-en vállaltak. 

Rovatok