Index Vakbarát Hírportál

Influenzaoltás: van, de nincs?

2020. november 23., hétfő 14:48

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap juttatott el egy közleményt az MTI-hez, amelyben azt írták, továbbra is elérhető az ingyenes influenza elleni oltóanyag minden magyar állampolgár számára. Az NNK szerint nincs probléma az oltások beadásával, állítsuk szerint a felnőttek részére biztosított vakcina 74 százalékát, míg a 3 év alatti gyermekek rendelkezésére álló négykomponensű vakcina 20 százalékát használták fel. 

A közleményben azt is írják, hogy 13 megyében a rendelkezésre álló készletek elégségesek, ahol már nem is kértek további oltóanyagot. Azokba a megyékbe, ahol pedig jelentkezett még igény, oda 

napokon belül újabb adag vakcinát visznek.

Ezzel szemben az Index az elmúlt napokban számtalan megkeresést kapott, amelyben olvasóink arról panaszkodnak, hogy hetek, akár hónapok óta is hiába várnak az influenzaoltásra. 

Sűrű telefonálgatásba kezdtünk hát, hogy meg tudjuk, mi állhat a dolog hátterében, hiszen ha igaz, amit az NNK állít, akkor elvileg nem kellene ilyen várólistáknak kialakulniuk a vakcinákért. Több fővárosi és vidéki háziorvossal is sikerült beszélnünk, akik megerősítették, hogy komoly készlethiány van, hetek óta hiába várnak az oltóanyagra. 

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke az Indexnek azt mondta, a kollégái jelzései és a saját tapasztalata szerint is hiány van, amely

főleg a kismamákat és a három évnél fiatalabb kisgyermekeket érinti.

Az úgynevezett hasított, négy komponensű Vaxigripet ugyanis külföldön gyártják, ebből az adott országok csak egy bizonyos mennyiséget kapnak, ezekből nem is lehet úgy elrendelni az utángyártást, mint a háromkomponensű Fluartból, amelyet hazánkban állítanak elő. A probléma az, hogy vannak olyan rizikócsoportok (terhes nők, transzplantáción átesett beteg például), akiket csak Vaxigrippel lehetne beoltani. 

Megküldtük a kérdéseinket a Nemzeti Népegészségügyi Központnak, mi lehet az oka annak, hogy ha nincsenek felhasználva a készletek, akkor mégis miért alakult ki hetek óta tartó hiány? Amint válaszolnak megkeresésünkre, beszámolunk arról is. 

Sehogy nem jön ki a matek

November elején az egyik független országgyűlési képviselő, Bencsik János írásbeli kérdéssel fordult Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterhez, miután az ellenzéki politikus hasonló jelzéseket kapott az október 1-től mindenki számára ingyenesen elérhető influenzaoltással kapcsolatban. A képviselőnek végül november 17-én Rétvári Bence államtitkár válaszolt Kásler megbízásából, amelyben azt írta, hogy az oltóanyagok gyártása és szállítása folyamatosan zajlik. 

Rétvári állítása szerint 1 millió 300 ezer adag Fluart oltóanyag került kiszállításra 2020. október 12-20. között a megyei kormányhivatalok és a járási/kerületi hivatalokhoz , amelyek kiadják a vakcinát az oltást végző háziorvosoknak. A Vaxigpripből pedig nagyságrendileg 100 ezer adag áll rendelkezésre, amelynek a kiszállítása október végén megtörtént. 

(Borítókép: Jens Kalaene / picture alliance / Getty Images)

Rovatok