Index Vakbarát Hírportál

Fogolylázadás a Kozma utcai börtönben, könnygázt vetettek be az őrök

2020. november 23., hétfő 07:23

Három férfi rendezett a filmbe illő lázadást a Kozmai utcai börtön egyik cellájában, még 2018. január 6-án. Először csak kiabálni kezdtek, majd amikor az őrök megkérték őket, hogy hallgassanak, valósággal elszabadult a pokol: az ágyaikat T alakba rendezve eltorlaszolták a bejáratot, az ágyaknak nekifeszültek, hogy senki ne mehessen be – írja a Bors.

Az őrök csak egyet tehettek: betörték a cella ajtajának kémlelőnyílását, ahol könnygázt dobtak be a szobába. A rabok ezt követően sem adták fel, megpróbálták megütni az őröket.

A szökésre azonban esélyük sem volt. Az ügyüket a héten tárgyalja a bíróság. Az ügyészség kettejüket, mint többszörös visszaesőt, erőszakos fogolyzendülésben részvétellel, harmadik társukat, mint visszaesőt, fogolyzendüléssel vádolnak.

Rovatok