Index Vakbarát Hírportál

A kormányhivatalokban vannak a gyermekeknek szánt influenzaoltások

2020. október 31., szombat 21:39

Annak érdekében vásárolták fel a felnőtt készleteket, hogy mindenki ingyenesen juthasson hozzá az oltóanyaghoz. A gyermekek négykomponensű oltóanyagát pedig elmúlt két napon kiszállították a kormányhivatalokba – tudta meg az ATV Híradó az Emberi Erőforrások Minisztériumától. 

A háziorvosok napok óta azt állítják, hogy valószínűleg jelenleg nincs mindenki számára influenza elleni oltóanyag, az operatív törzs egyik e heti sajtótájékoztatóján azonban Müller Cecília bejelentette, hogy lesznek a későbbiekben is elérhető készletek, mert az Orbán-kormány újabb készleteket rendelt. Közben az egyik gyártó azt nyilatkozta, hogy nem fognak tudni több vakcinát biztosítani, mert azok legyártása hat hónapba is beletelhet, és nem tudnak gombnyomásra új rendelést teljesíteni. 

Megkérdeztek egy háziorvost is, aki azt mondta, hogy még nem jutott el kollégáihoz mind az 1 millió 300 ezer vakcina, ami elvileg rendelkezésre áll.

Minden kolléga, kivel beszélek Nyíregyházától Gyuláig, Szegedig, Győrig, mindenki azt mondja, hogy kevesebbet kapott, mint tavaly, tehát valahol tartalékolnak

– magyarázta. Ezen felkerekedve tehát megkeresték az EMMI-t, akik így válaszoltak:

a magyar lakosság egészsége érdekében vásárolták fel a készleteket, hogy mindenki ingyenesen juthasson hozzá az oltóanyaghoz.

Hozzátették, hogy a felnőttek oltóanyagát folyamatosan szállítják ki a háziorvosoknak, a gyermekek négykomponensű oltóanyagát pedig az elmúlt két napon kiszállították a kormányhivatalokba, innen pedig az oltást beadó orvosoknak kell igényelni a vakcinát. 

Rovatok