Index Vakbarát Hírportál

Erdő Péter: A járvány mindig alkalom a megtérésre

2020. október 31., szombat 19:13

Halottak napján és mindenszentek ünnepén „nemcsak a halál miatti félelmet, hanem az isteni gondviselésbe vetett bizalmat is megélhetjük” – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek.

A bíboros kiemelte, mindenszentek ünnepe emlékeztet rá, hogy a halál után nem a megsemmisülés következik, hogy az „örök boldogságba kaptunk hivatást”, és ezen az úton „a szentek előttünk járnak”. A világjárvány miatti szorongással terhelt időszakban ezért különösen vigasztaló ez az ünnep – mondta.

Kitért arra: az ünnepek idején a katolikus templomokban megtartják a szentmiséket, de – ahogy eddig is – a híveknek, a szertartást vezető papnak és a ministránsoknak is be kell tartaniuk a szigorú biztonsági előírásokat. A bíboros kiemelte, hogy elhunyt szeretteikért otthon is gyertyát gyújthatnak és imádkozhatnak azok, akik nem tudnak vagy nem szeretnének közösségbe menni.

Imádságunk segíti az elhunytakat, hogy a tisztulás állapotából az örök boldogságra jussanak

– tette hozzá. A bíboros emlékeztetett, hogy a járvány miatt a Szentszék egész novemberre kiterjesztette a szokásos esetben halottak napján, illetve az azt követő héten elnyerhető teljes búcsút, hogy ezzel is mérsékeljék a zsúfoltságot a templomokban, sírkertekben és urnatemetőkben.

Erdő Péter szólt arról, hogy a kórházakban ápolt koronavírusos betegek, elsősorban a haldoklók lelkipásztori ellátását az összes előírás megtartásával, a lehető legnagyobb óvatosság mellett igyekeznek megszervezni, ahol ezt a kórház engedi, és a beteg kéri. Megjegyezte, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében ehhez a kórházi engedély mellett külön egyházi jóváhagyás is szükséges.

Elmondta azt is, hogy az egyház különbséget tesz a szentségek között, és különösen járványok idején hangsúlyozza, hogy a legfontosabb a keresztség és a bűnbánat szentsége, illetve a szentségi feloldozás. Ebben az időszakban ezért, amikor senki sem tudhatja, mikor fertőződik meg és mennyire súlyosan betegíti meg a vírus, különösen fontos mindenkinek „rendezni a lelki állapotát”, hogy „tiszta szívvel állhasson Isten előtt”.

A járvány, a szembesülés az emberi élet törékenységével mindig „alkalom a megtérésre”, arra, hogy „csak a legfontosabb dolgokra figyeljünk”. Így volt ez a régi, nagy járványok idején és így van ma is – tette hozzá a bíboros.

Erdő Péter mindenszentek napján, vasárnap este a budapesti Szent István-bazilikában misézik, hétfőn, halottak napján este a józsefvárosi Szent József-templomban mutat be szentmisét és imádkozik a koronavírus-járványban elhunytak lelki üdvéért és a betegek gyógyulásáért.

November 1-jén, mindenszentek napján ünnepli a katolikus egyház az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.

Rovatok