Index Vakbarát Hírportál

Kétszáz magyar orvos és medikus segédkezik a szlovákiai tesztelésben

2020. október 31., szombat 11:46

Szombat reggel a már felajánlott 50 szakemberen kívül 154 önkéntes indult el Szlovákiába, hogy részt vegyen a hétvégi országos tesztelés lebonyolításában – tudta meg az Index. Olvasónk úgy tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Semmelweis Egyetemen nagy hagyománya van az önkéntességnek, és mint lapunk is megírta, az Országos Mentőszolgálat Programban is sok önkéntes végzős hallgató vesz részt az egyetemről.

Ahogy arról az Index is beszámolt, északi szomszédunknál a lakosság 80 százalékát készülnek letesztelni, és ehhez Magyarországról is kértek segítséget. A szlovák külügyminiszter tegnap Twitter-posztban köszönte meg a kért 50 helyett felajánlott 200 egészségügyi segítőt.

Merkely Béla rektor reggeli Facebook-posztjában tudatta:

Mérhetetlenül büszke vagyok, hogy kevesebb mint 1 napon belül jelentkezett 154 csillogó szemű Semmelweis Polgár a szabadidejét feláldozva, s készen álltak az azonnali indulásra.

Rovatok